Krosszgép csajosan: Cannondale CaadX 105

Szerző: BH - Felföldi ViktóriaLétrehozva: 2011. október 1. 08:46
Bár a bringások nagyrésze most fogja szögre akasztani a kerékpárját az egész éves versenyzés után, mégis van bemutatásra váró gépünk, aminek most jön csak igazán az ideje. Természetesen egy cyclocross kerékpárról van szó, amihez a Supercross sorozat és némi fanatizmus hozta meg az ihletet. Felföldi Viktória, az egyik veszprémi munkatársunk téli/edző bringájával állunk szemben:

Eddig csak egy edző és egy versenyzésre szánt mountain bike-om volt és szerettem volna egy országúti edzésre is alkalmas kerékpárt.

 

Először az országúti fronton keresgéltünk, majd végül a cyclocross kerékpároknál horgonyoztam le. Hosszas keresgélés után a jó ár/érték arány és egy már versenyzésre is alkalmas felszereltség miatt döntöttem a Cannondale hobbi-felsőkategóriájú bringája mellett.

Sajnos nem tudtam cyclocross bringákat próbálgatni a méretemben, így az országútik között keresgéltünk, egy 52 cm-es Cannondale SuperSix geometriájában találtam meg az igazit, ami csupán kis eltérést mutatott ezzel az 51 cm-es CaadX-szel szemben.

Tóth András
Cannondale CaadX5 Fotó: Tóth András

Nézzük, hogy áll össze a bringa:
A váz 6061-es alumíniumból készült, amin a hegesztési varratok kellemesen el lettek csiszolva, amolyan cannondaleesen simák. A váz maga letisztult fémszínű, lakk alatti szolid matricázással. Talán meglepő, de egy karbon villa is belefért a felszereltségbe, amitől kellően merev, pontosan irányítható az első kerék. Első ránézésre nem tűnik annak, viszont a villaszár alján levő dísz karbon szövet bizonyíték a szénszálas alapanyagról.

Praktikus bowdenelvezetéssel van dolgunk, a felsőcső tetején és az alsó cső alján futnak a kábelek, így könnyedén meg tudjuk emelni ill. vállra tudjuk kapni a gépet a tekerhetetlen szakaszokon. A hátsó fék bowdene a nyeregcsőbilincsbe integrált bowdenmegakasztóba torkollik.

Tóth András
Nyeregcsőbilincsbe integrált fékbowden megakasztó Fotó: Tóth András

Az olcsóbb kategóriáktól szokatlan módon BB30-as középcsapággyal kompatibilis a váz, amihez egy 36-46 fogas FSA Gossamer hajtókar csatlakozik. A váltók, a lánc és fogsor - 10 sebességes, 12-25-ös fogaskerék-áttétellel -  mind a Shimano 105-ös modelljei, akárcsak a fékváltókar, amik már bandázs alatti, rejtett bowdenelvezetést kaptak.

Tóth András
BB30 compact hajtómű Fotó: Tóth András

A fékeknél az elterjedt kialakítású Tektrók kerültek felszerelésre, amik nemcsak a sárférőhelyet nem akadályozzák, de nagy erőt is lehet kifejteni a fékezéshez. A kormány és nyereg körüli kiegészítők mind Cannondale logósak és kellemesek a megszokott saját márkás termékekhez képest.

Egyedül a kerekekről nem ejtettünk szót eddig, amikben látok némi tartalékot: alap Formula agyak, 2 mm-es küllők és egy 490 grammos felni jellemzi a 32 küllős kerekeket. A bringát kicsit nőiesítettük, ebben tér csak el a gyári felszereltségtől. Vidám színű bowdenkülsőket, színes fékpofákat, kormánykupakot és rózsaszín bandázst kapott, amivel a gyári egyhangúságot törtük meg. Gyárilag taposópedállal és kiegészítő fékkar nélkül juthatunk ehhez a kerékpárhoz.

Tóth András
Tektro fék, kiegészítő fékkarok, csajos kiegészítők Fotó: Tóth András

Menet közben:
Mit is írhatnék egy ilyen jó kis bringáról?! Nem csak külsőre gyönyörű, de nyeregben ülve is a mennyekben érezheti magát az ember. No de térjünk vissza a valóságba. Hasonlítási alapom sajnos még kevés, de örülök, hogy megvettem ezt a bringát. Úgy érzem jó választás, bár az, hogy mit is tud valójában majd csak a versenyeken derül ki igazán, illetve a komolyabb terepes edzéseken. Egyelőre még csak ”óvatosan” próbálgatom terepen, mert többnyire montis edzésem van, de aszfalton szinte mindig a Cannondale-t használom.

Geometriáját tekintve eltér a mountain bike-tól, de nagyon szépen suhan és terepen is egészen jól megállja a helyét, ahhoz képest, hogy merevvillával, vékony gumival és kanti fékkel felszerelt kerékpárról van szó. Bizonyos esetekben azért hiányolom a tárcsaféket, de a célnak ez is tökéletesen megfelel, így nem panaszkodhatom. Az egyetlen, ami igazán furcsa számomra, hogy kanyarodás közben figyelni kell, mert ha nem jó helyen van az ember lába, bizony beleér az első kerékbe. És igazából ez sem a bicikli hibája, csakis az enyém, hogy nem nőttem nagyobbra. Egy hosszabb vázzal nem lenne ilyen gondom, de hát erre futotta a ”gyárban”.

Végezetül elmondhatom, hogy szeretem a bringám, jó választás volt és alig várom, hogy a versenyeken is kipróbálhassam.

Cannondale kerékpárokról további információ IDE KATTINTVA érhető el.

Hozzászólások
24 ÓRA
Sze  Giro: A "közellenség" ért célba elsőkéntKe  Joaquim Rodríguez mindent vitt  Apró hegyimenő sikere a Girón  Hazaért a szökevény a durvuló Girón  Londonra finiselnek a hegyikerekesekCsü  Cavendish második szakaszgyőzelmeSze  Az amerikaiak uralják a Giro d'Italiát  Elkaszálták Cavendisht - videóVa  Bukás után Cavendish-győzelem!Szo  Amerikai győzelem a Giro prológjánVa  Rekordot döntöttek a hazai bringások!Sze  Új néven a vezető hazai bringa csapatCsü  Tizenkét évet kapott Ricco!Sze  Rögtön bevallotta, hogy doppingolt!Va  Nem kell sárdobálás! Sipos visszalépettCsü  CET-bemutató nemzetközi sztárokkalSze  Bummal indult a Bam!Ke  Parti és Benkó ott lehet az olimpiánVa  Észak pokla: Boonen legenda lett!  Pisztolylövéssel indul a kampánySze  Contador nem fellebbez, Schlecké a Tour!  Gepidával a világ körül! (x)Va  Flandriai kör: Boonen újra a csúcson!  Újvidéken kezdődik az olimpiai válogatóKe  Két keréken a jövőbe! (x)  4+1 érv a minőségi magyar bringa mellettSzo  Ausztrál siker a Milánó-San Remón!  Magyar minőség, melyet Európa is szeret  Ez a Wiggins akár Tourt is nyerhetSzo  Öt kilométer “segítség” Evans-nek  Valverde Andalúzia uraKe  Az Eurosporttól az elnöki székbe...  Armstrong ezüstérmes lett PanamábanCsü  Újabb Tour-győztes bringást tiltottak elSze  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Kétéves eltiltás Contadornak!Szo  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók