Kiderül, miért kapott ma ki Petacchi!

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 12. 21:21
A Giro d’Italia 6. szakaszának befutóját követően nem a győztes Fran Ventosót követték a kamerák, hanem Alessandro Petacchit, aki látszólag nyerő helyzetből hirtelen megállt az utolsó métereken, elveszítve a hajrát. Pár percbe is beletelt, mire a sprintet követően Petacchi már annyi levegőhöz jutott, hogy képes legyen válaszolni az őt faggató sportújságírók kérdéseire, mi történt vele közvetlenül a célba érkezés előtt. Rém meglepő, amit megtudhatunk nyilatkozatából:


„Jelenleg úgy érzem, mintha éveket öregedtem volna… Az igazat megvallva ma reggel még úgy gondoltam, hogy le fogok szakadni a hegyen és egyáltalán nem lesz majd alkalmam a győzelemért sprintelni. Az alagútnál azonban sikerült kicsit pihennem, majd kerekemet Bozicra tettem. Azért döntöttem Bozic mellett, mert abban a pillanatban még csapatának, a Vacansoliel-nek volt a legtöbb embere. Azt is tudtam, hogy amíg én Bozicra figyelek, addig mögöttem Ventoso helyezkedik.

A végső sprintnél megpróbáltam Ventoso farvizén maradni, majd robbantani mögüle, de később éreztem, hogy nem fog menni. Azt gondoltam, hogy Ventoso hamarabb elfárad, mint én, de nem így történt. Nem bánom a mai napon történteket, mert ebben a helyzetben ezt kellett tenni.”

Ami pedig a mai szakaszgyőztest, Fran Ventosót illeti, bevallása szerint nagyon tartott attól, hogy Petacchi kontrájára nem fog tudni reagálni:

„Alessandro mögöttem helyezkedett és azt is hallottam, hogy a farvizemről próbál meg robbantani. Szerencsére ez ma nem sikerült neki és én tudtam megnyerni a szakaszt.”

A Giro d'Italia hírei új alrovatunkban: KATTINTSON IDE!

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Giro: Petacchi kipukkadt, Ventoso nyert
Furcsa sprinten dőlt el a Giro d’Italia 6. szakasza, amely a spanyol Fran Ventoso sikerét hozta úgy, a pontversenyt vezető Alessandro Petacchi leállt az utolsó méterekre....
Tovább a teljes cikkhez »