Kazincbarcikán indul a krossz-szezon

Szerző: Kéri István - SajtóközleményLétrehozva: 2011. október 19. 14:21
Alig értek véget a különböző hegyi- és országúti kerékpáros események, máris elérkeztünk a hazai cyclo-cross élet és egyben a SuperCross Sorozat első futamához, az EthicSport – Barcika Kupához.


A hagyományosan október utolsó előtti vasárnapján esedékes esemény pontos időpontja jelen esetben október 23., a helyszín pedig a már megszokott kazincbarcikai Jubileumi Park lesz. A tavalyi évben talán még magukat a rendezőket is meglepte a hazai krossz-eseményeken szokatlanul nagy érdeklődés, hiszen több mint nyolcvanan álltak a rajtvonal mögött a különböző kategóriákban.

Remélhetőleg idén is megmarad – de talán még növekszik is – a sportág szerelmeseinek lelkesedése és magas létszámú mezőnyöket üdvözölhetünk majd a versenynap három rajtjában. Elsőként 11 órakor az U15-ös fiúk, az U17-es lányok és fiúk, valamint a férfi master 3-as kategória nevezői állnak rajthoz, őket 11:45-kor az U19-es és master 2-es férfiak, valamint a felnőtt hölgyek követik. A szezon első eseményén vélhetően mindenki ég majd a bizonyítási vágytól, mely leginkább a 13 órás rajtban fog kiéleződni, az U23/felnőtt férfi összevont kategóriák (hobby, elite) és a master 1-esek egy órás összecsapásában.

Babka Szabolcs
  Fotó: Babka Szabolcs

- A pálya vonalvezetésében minimális változás történt, a híd sokak bánatára (de talán még többek örömére) idén kimarad. A hosszú, nyárias időszaknak köszönhetően keményre száradt pálya több részén 40 km/h fölötti sebesség érhető el, ezért nagyon fontos lehet a gumiválasztás, valamint a fékek tökéletes működése. A SuperCross Sorozat minden állomásán elektromos időmérést alkalmazunk, ami pontosabbá és gördülékenyebbé teheti az eredményhirdetést. A masszőrünk pedig idén is a megfáradt versenyzők rendelkezésére áll! – szolgáltatott plusz információkat az esemény főrendezője, Szabolcsik János.

Ahogyan a tavalyi évben, úgy idén sem lesz ott rajtnál Buruczki Szilárd (Kőbányai Torna Club SE), aki idén már mint címvédő készülhet a sorozatra. A kezdő állomást azonban kihagyni kényszerül, mivel Malajziában, egészen pontosan Langkawi szigetén egy nemzetközi, ötnapos versenyen vesz részt – a női címvédő Dósa Eszterrel (Vitalitás SE) egyetemben.

Az eseményt rendező team 3K / Kerékpár Klub Kazincbarcika minden résztvevőknek kulturált parkolót, öltözőt, zuhanyzót, étkezést és chip-es időmérést biztosít. Nevezni a helyszínen lehet, az aktuális rajt előtt légkésőbb egy órával, de egészen szombatig előzetesen is lehet jelezni az indulási szándékot a barcikacycling@gmail.com e-mail címen. Minden versenyzőt és érdeklődőt szeretettel várnak a SuperCross Sorozat rendezői vasárnap Kazincbarcikára!

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Újra elindul a SuperCross!
A tavalyi év sikeressége után a SuperCross Sorozat öt alapító rendezője idén is invitál benneteket a futamokra. Talán még emlékeztek rá, hogy az előző szezon végén megkérdezték a véleményeteket egy kérdőív formájában. Amit abban...
Tovább a teljes cikkhez »