Jubileumi X. Bükk Maraton, új pályákon!

Szerző: Vasvári Ferenc - sajtóközleményLétrehozva: 2010. július 29. 10:47
Vasárnap, a felsőtárkányi Egeres-völgyből rajtol a jubileumi, X. Bükk Maraton mezőnye. A T-Mobile Top Maraton sorozat 3. állomásán is három táv közül lehet választani; hét közepéig 7 országból mintegy 1400-an neveztek. A sorozatot félidőnél a tavalyi két összetett felnőtt győztes: Blazsó Márton és Dósa Eszter vezeti.

A tavaly magyar bajnokságnak is helyt adó verseny rajt-cél területe az Eger melletti Berva-völgyből idén a felsőtárkányi Egeres-völgybe költözik.

 

A kerekesek a Sintesi Bike Bükk Maratont három távon teljesíthetik: 93, 57 vagy 37 kilométeren. A hosszútávosok kilenckor, a közepesek fél tízkor, a rövidet választók tíz órakor rajtolnak.

A T-Mobile Top Maraton sorozat félidejénél – két futam után – összetett abszolútban, férfiaknál Blazsó Márton (két második hellyel, 540 pont), Szalay Péter (450) és Vas Péter (420), míg a hölgyeknél Dósa Eszter (két győzelemmel, 600 pont), Cseh Veronika (500) illetve Farkasdi Edina (460) a sorrend.

A Bükk Maraton alkalmával, kísérőrendezvényként, ezúttal is sor kerül a kerékpáros T-Mobile Természetjáró Túrára. A 10.15-kor induló, ingyenes, mintegy 10 kilométeres túra a kisvasúttal párhuzamosan, széles, jól tekerhető dózerúton vezet a Vöröskő-völgybe, a Stimecz-őrházhoz. A résztvevők megtekinthetik az időszakos Vöröskő-forrást is; a túravezető a szilvásváradi maraton főszervezője, Tarnai Csaba lesz. A családok számára többek közt barlangászat, lovaglás, falmászás, tanősvény-túra, kisvasútazás, csónakázás jelentheti a kerékpározás melletti kikapcsolódást. A kétnapos programban az U7-U13-as korosztályú gyermekek a szombati, kerékpáros Titán-kupán mérkőzhetnek.

- Már több mint 1400-an neveztek, reálisan 1300-1400 versenyzőt várok vasárnap a rajtvonalhoz. Regisztráltunk a hazai bringások mellett amerikai, román, német, osztrák, szlovák és szlovén kerekeseket. Finisben az előkészületek, érdekességként elmondhatom, hogy a befutó előtt fél kilométerrel még hidat is kellett ácsolnunk – mondta Nagy Ádám főszervező.

Friss információk a megváltozott pályákról: KATTINTSON IDE!

A T-Mobile Top Maraton sorozat 0-24 órás segélyhívó száma a Bükk Maratonon is +36 30 331 5555.

- A versenyről több információ:
www.bukkmaraton.hu vagy  http://www.nse.hu/nse/index.php/hu/bukk-hirek

- Vöröskő időszakos forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%B6r%C3%B6sk%C5%91-forr%C3%A1s

- Összefoglaló kisfilm a 2009-es versenyről:

http://www.youtube.com/watch?v=q1SkQo4VRd8&feature=related

http://www.youtube.com/bringatv#p/u/38/U_0P54o_hK8

Hozzászólások
24 ÓRA
11:38  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!Sze  Contador nem nyilatkozott doppingügyéről  Bassónak fáj, hogy nem lehet válogatottVa  Halálugrás: elhunyt a BMX-sztárCsü  Korzikáról indul a 2013-as TourSze  Dopping: a büntetések zavarában a KobraKe  Gyakorlatilag végleges a WorldTour-listaSzo  Kommunista segítség Gianetti csapatának?Csü  Két évet kapott a Vuelta-ezüstérmesKe  Valverde nem mutatkozhatott be MadridbanVa  A Vacansoleil is a profi első osztálybanSzo  Hivatalos: Valverde a Movistar sorábanSzo  Landis egy éves börtönbüntetést kapottCsü  Contadorral kezdenek a magyar profik?Sze  Bodrogi csapata profi státuszban 2012-reKe  A két Giro-győztes egy csapatban jövőre!Szo  Alberto Contador megnősült!Szo  A Vuelta győztese marad a süllyedő hajón  Martin célja a sárga trikó és az olimpiaSze  Nyolc csapat már a 2012-es WorldTourbanSze  A Schleck-tesók edzése súlyosan elavultKe  Hivatalos: lesz magyar bringás LondonbanVa  Győzelemmel búcsúzott 2008 Tour-győzteseSzo  A HighRoad-é a legtöbb WorldTour-sikerSze  Spanyol \"nem\" az éjjeli doppingtesztekreSze  Nem tiltják el a Touron bukó oroszt?Ke  Friss közlemény a WorldTour helyzetéről  XTerra-vb: Armstrong bukott, Poór 11.Va  Cavendish és modell barátnője babát várSzo  Átigazolási helyzetkép a WorldTourban  Csőd a Vuelta-győztes csapatában!  XTerra vb: Armstrong és Poór egy pályánCsü  Evans szerint Contador nem Tour-favoritCsü  Olimpiai kvóta országúti kerékpározásbanSze  Sztárok a 2012-es Tour esélyeirőlKe  A 2012-es Tour de France prezentációjaKe  Gilbert: Ezt nehéz lesz megismételni...  Armstrong indul a Hawaii XTerra vb-n!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók