Hivatalos: McEwen és Hunter Armstrongnál

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 24. 00:09
Amit sejteni lehetett immár hivatalos: a Tour de France háromszoros zöld trikósa, az ausztrál Robbie McEwen, Lance Armstrong csapattársa lesz jövőre, sőt, feloszló csapatából, a Pegasusból a dél afrikai sprinter, a Tour-szakaszgyőztes Robbie Hunter (33) is a Radio Shackba érkezik.


Az amerikai csapatnak így egyszeriben kiváló hajráemberei lettek, ezen a téren nem láthattuk villogni a pirosmezeseket, eddig. Johan Bruyneel csapatvezető is megerősítette a szerződést, csak anyagi egyeztetések vannak még hátra.

"A Radio Shack a világ egyik legjobb csapata, ahol ProTour szinten versenyezhetek, és így is terveztem utolsó profi szezonomban. Amikor kiderült, hogy új csapat után kell néznem, a Shack valóban az első számú lehetőség volt, ezért is vettem fel a kapcsolatot Lance-szel. Utána Johan Bruyneel olyan ajánlatot tett, amit vártam. Boldog vagyok és jókedvű. Még mindig tudom és hiszek benne, hogy a világ egyik leggyorsabb sprintere vagyok. A fiatal srácokat, mint Cavendish, Farrar vagy Greipel, nehéz lesz megverni, de tudom, hogy a legjobb sprinterek szűk elitjébe tartozom. Még mindig sok van bennem. Nem csak eltölteni akarok még egy évet a mezőnyben, jól akarok szerepelni és komoly magasságokba törni. A legfőbb cél pedig a jó szereplés a koppenhágai világbajnokságon" – nyilatkozta boldogan a 38 éves McEwen, már a Radio Shack honlapján.

A Shack kerete:

Lance Armstrong (USA), Fumiyuki Beppu (Japan), Sam Bewley (New Zealand), Jani Brajkovic (Slovenia), Matthew Busche (USA), Manuel Cardoso (Portugal), Philip Deignan (Ireland), Ben Hermans (Belgium), Chris Horner (USA), Robbie Hunter (South Africia), Markel Irizar (Spain), Ben King (USA), Andreas Klöden (Germany), Michal Kwiatkowski (Poland), Levi Leipheimer (USA), Geoffroy Lequatre (France), Tiago Machado (Portugal), Jason McCartney (USA), Robbie McEwen (Australia), Dmitriy Muravyev (Kazakhstan), Nélson Oliveira (Portugal), Sérgio Paulinho (Portugal), Yaroslav Popovych (Ukraine), Gregory Rast (Switzerland), Sébastien Rosseler (Belgium), Ivan Rovny (Russia), Jesse Sergent (New Zealand, Bjørn Selander (USA) és Haimar Zubeldia (Spain).

Read more: http://www.livestrong.com/teamradioshack/news_press-release-robbie-mcewen-robbie-hunter-team-radioshack/#ixzz18yqspSe2

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Armstrong és McEwen együtt vezetnek le?
Könnyen előfordulhat, hogy a Tour de France királya, Lance Armstrong, és uralkodása idején a Tour egyik legjobb sprintere, a háromszoros zöld trikós Robbie McEwen együtt töltik levezető évüket profi kerékpárosként....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nem lesz ausztrál csapat a WorldTourban
Miután lecsúszott az első osztályú licencről, majd a november végén ProConti státuszt elnyerő csapatok közé sem került be, a legutolsó határidőre sem sikerült a Pegasus Sports gárdájának teljesíteni a feltételeket, hogy a profi...
Tovább a teljes cikkhez »