Fejes nyerte a GP Krupinát Szlovákiában

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 2. 09:17
Az U23 időfutam-bajnoki címvédő, Fejes Gábor a hétvégén Szlovákiában versenyzett és nyert a GP Krupina országúti viadalon. A Bátorfi-Agria KTK versenyzőjének beszámolója a győzelemről:


"Szombaton Dudince fürdővárosban rendeztek egy 30 körös egyenként 1,5 km-es körökből álló kritériumot, nem túlzottan technikás pályán. Nekem ez igazán nem fekszik, ezért megpróbáltam ellépni a mezőnytől.

Ami sikerült is, többször hol egyedül, hol pedig többed magammal, de vagy az erős szélben nem tudtam elszökni vagy pedig a csoportunkban nem volt meg a kellő összhang, ezért nem tudtunk elmenést csinálni. Szereztem 2 pontot és végül 14. lettem.



Másnap GP Krupina. Az előző naphoz hasonlóan szép mezőny. Csehek, szlovákok és mi magyarok. A táv 140 km, amit 3 körben kellett teljesíteni, hullámos, hegyes terepen, minden körben egy komoly, hosszú, meredek heggyel, majd ezt követően meredek falakkal egészen addig, amíg el nem érsz a Krupinába vezető sík főútra. Az első körben a hegy utáni egyik ilyen falon belószoltam és elszakadtunk öten, de annyira siralmasan lassan haladtunk a pofaszélben hogy a mezőny utolért minket, rögtön amikor befejeztük az első kört.

Ezután újabb próbálkozás következett és elmentek négyen. Sajnos ekkor mindenkinek volt elöl embere, a mezőny megtorpant. Gondoltam, hogy itt nincs értelme egyedül kikészítenem magamat, ezért csak beálltam a mezőny végére és vártam a hegyig. A második körben támadtam, és elléptem, üldözőbe vettem a szökevényeket. Voltak kétségeim hogy egyáltalán felérek-e, mert így utólag mondták hogy már 2 perc is volt az előnyük. Szerencsére felértem. Az utolsó kört már öten kezdtük meg, szépen összedolgoztunk. Amikor harmadszor is elértünk a hegyig, ismét támadtam, megszöktem és innen mér egyedül értem el a célig és megnyertem a versenyt. Ifi. Kategóriában Kenyeres Ábel nyert, és a többiek is jól mentek."