Fejes és Benkó nyert a Supercrosson

Szerző: BHLétrehozva: 2011. október 23. 20:49
Fejes Gábor és Benkó Barbara győzelmével ért véget a magyar cyclocross-sorozat, a Supercross első állomása, az EthicSport Barcika Kupa.


Kazincbarcikát szerencsére megkímélte az országos esőzés, így száraz pályán tekerhettek az indulók, akik a szakághoz képest szép számmal megjelentek, ebből is látszik, hogy jó kezdeményezés a tavaly életre hívott sorozat. Az elit versenyzők közül leginkább a bajnoki címvédő, Buruczki Szilárd hiányzott, aki Malajziában versenyzett a héten.

A hölgyek között legsikeresebb hegyikerékpáros olimpiai-krossz versenyzőnk, Benkó Barbara (Focus M.I.G.)  nem sok esélyt hagyott az ellenfeleknek, pihenőjéről visszatérve és felülve az új Focus krosszgépre győzelmet ünnepelhetett. Jó volt  látni egyébként, ha már szóba került a bringa, hogy egyre több felső-kategóriás speciális krosszgép volt a mezőnybe.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A férfiak között már nem volt annyira egyértelmű a verseny, a nyolc kör alatt Fejes (Bátorfi-Agria KTK) nagy küzdelmet vívott Búr Zsolttal (Bringabanda), s végül talán jobb állóképességének köszönhette a győzelmet. A magyar időfutam bajnok egyébként idén komolyan kívánja venni a cyclocrosst, a szlovák kupasorozaton is részt vesz.
Bővebb beszámoló, eredménylisták hamarosan…

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Újra elindul a SuperCross!
A tavalyi év sikeressége után a SuperCross Sorozat öt alapító rendezője idén is invitál benneteket a futamokra. Talán még emlékeztek rá, hogy az előző szezon végén megkérdezték a véleményeteket egy kérdőív formájában. Amit abban...
Tovább a teljes cikkhez »