Evans szerint Contador nem Tour-favorit

Szerző: Takács TamásLétrehozva: 2011. október 20. 10:30
Cadel Evans érdekes nyilatkozatot tett a francia L’Equipe-nek, amikor a Tour de France címvédőjeként a 2012-es verseny esélyeiről kérdezték, ugyanis a favoritok között nem említette a háromszoros győztes spanyol Alberto Contadort.

Ha rosszmájúak lennénk, azt mondhatnánk, az ausztrál fejében biztosan az járt, hogy addigra hűvösre teszik napjaink legjobb GT-menőjét a 2010-es Touron szolgáltatott klenbuterolra pozitív doppingmintája nyomán húzódó ügyben, mert egyébként több mint dőreség lenne nem számolni vele.

 

A megerősödött BMC kapitánya azonban itt nem állt meg, a szerinte legfőbb esélyesek felsorolásával sem papírforma-véleményt fogalmazott meg, Tony Martin, Bradley Wiggins és Levi Leipheimer nevét említette.

„Az új Omega-Quick Step csapat lesz a legveszélyesebb, Martinnal, Leipheimerrel és Peter Velits-csel, a sok időfutam miatt előnyben lesznek. Andy Schleck újabb egy évvel tapasztaltabb lesz, az idei Touron kapott néhány leckét. Nem hagyhatjuk őt sem figyelmen kívül, annak ellenére, hogy a kronók nem neki kedveznek. Ha Tourt akar nyerni, nem várhat a párizsi befutó előtti szombat estéig.”

Reuters
  Fotó: Reuters

Contadorról diplomatikusan nyilatkozott: „Őszintén szólva nem tudom mit gondoljak. Miután idén nem nyert, nehezebb dolga lehet. Mindenki látta, hogy nem verhetetlen, nehéz lesz visszaszerezni a nimbuszát.”

Alberto Contador rövid kommentárja mikorblogján ehhez képest ennyi volt a 2012-es útvonallal kapcsolatban: „Nem a legideálisabb számomra ez a Tour, de nagyon motivált vagyok, és júliusban 100%-os formában leszek!” Bővebben a következőket nyilatkozta:

„Világos, hogy az időfutammenőknek kedvez a 2012-es Tour. Én félúton vagyok a kronóspecialisták és a hegyimenők között, mert sok hegyimenő rosszabb nálam az időfutamban.

Reuters
  Fotó: Reuters

Olyan útvonal ez, amit nagyon figyelmesen elemezni kell majd szakaszról-szakaszra, annak figyelembevételével, hogy állnak az ellenfelek. Elsősorban azokat kell figyelni, akiknek szükségük lesz időelőnyt kiharcolni az utolsó időfutam előtt, nekik áll majd érdekükben támadni.

Tetszik is a pálya, meg nem is. Kevesebb a hegyi befutó, ami több támadást ígér, de világosan látszik, hogy az utolsó hét lesz döntő, egy nagyon kemény szakasszal, ami Bagneres de Luchon befutójával ér véget, majd Peyragudes befutója, előtte a Bales megmászásával.

A 96 kilométer az óra ellen sok, de nekem jobb, mintha lenne csapatidőfutam, ami miatt háátrányba kerülhetnék erősebb csapatokkal szemben. A 2007-es Touron, az elsőn, amit megnyertem, 120 kilométer időfutam volt, tehát nem rossz ez, de sose lehet tudni.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Sztárok a 2012-es Tour esélyeiről
A 2012-es Tour de France útvonalának hivatalos prezentációját követően sok bringás sztár már kommentálta is röviden az itnert, Alberto Contador, Andy Schleck, Philippe Gilbert, Thomas Voeckler, és Juan Jose Cobo nyilatkozata...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A 2012-es Tour de France prezentációja
Párizsban ma kihirdették a 2012-es Tour de France útvonalát, amely a Giro d’Italiához hasonlóan megegyezik a rendező ASO honlapjára múlt héten „tévedésből” felkerült itinerrel....
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
24 ÓRA
Sze  Giro: A "közellenség" ért célba elsőkéntKe  Joaquim Rodríguez mindent vitt  Apró hegyimenő sikere a Girón  Hazaért a szökevény a durvuló Girón  Londonra finiselnek a hegyikerekesekCsü  Cavendish második szakaszgyőzelmeSze  Az amerikaiak uralják a Giro d'Italiát  Elkaszálták Cavendisht - videóVa  Bukás után Cavendish-győzelem!Szo  Amerikai győzelem a Giro prológjánVa  Rekordot döntöttek a hazai bringások!Sze  Új néven a vezető hazai bringa csapatCsü  Tizenkét évet kapott Ricco!Sze  Rögtön bevallotta, hogy doppingolt!Va  Nem kell sárdobálás! Sipos visszalépettCsü  CET-bemutató nemzetközi sztárokkalSze  Bummal indult a Bam!Ke  Parti és Benkó ott lehet az olimpiánVa  Észak pokla: Boonen legenda lett!  Pisztolylövéssel indul a kampánySze  Contador nem fellebbez, Schlecké a Tour!  Gepidával a világ körül! (x)Va  Flandriai kör: Boonen újra a csúcson!  Újvidéken kezdődik az olimpiai válogatóKe  Két keréken a jövőbe! (x)  4+1 érv a minőségi magyar bringa mellettSzo  Ausztrál siker a Milánó-San Remón!  Magyar minőség, melyet Európa is szeret  Ez a Wiggins akár Tourt is nyerhetSzo  Öt kilométer “segítség” Evans-nek  Valverde Andalúzia uraKe  Az Eurosporttól az elnöki székbe...  Armstrong ezüstérmes lett PanamábanCsü  Újabb Tour-győztes bringást tiltottak elSze  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Kétéves eltiltás Contadornak!Szo  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók