Evans értékel, aki ezúttal tudott Győzni

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 16. 09:13
Minden kerékpársport rajongó tudja, hogy a 34 éves ausztrál Cadel Evans, 2009 világbajnoka, hosszú évek óta a világ egyik legjobb körverseny menője, ehhez képest kevés győzelemmel büszkélkedhet, a nagy GT-ken többször is csak hajszálon múlott. Jó ideje úgy vág neki minden szezonnak, hogy talán ez lesz az… Nos, ezúttal is megadta az alaphangot a BMC sztárja, egy rendkívül izgalmas, emlékezetes Tirreno-Adraiatico kék trikóját sikerült elhódítania. A záró időfutamot követően nyilatkozik az ausztrál:


Nem a legjobb kronóm volt, de a célhoz (az összetett győzelemhez) megfelelt. Jó munka volt srácok (BMC)! – szólt Cadel Evans első kommentje mikroblogján a hétnapos WorldTour verseny megnyerése után, a sajtótájékoztatón pedig így értékelt:

„Nagyon örülök, hogy sikerült jól mennem az egész verseny során. Nagyon keményen dolgoztam a télen, órákon át egyedül edzettem, nap, mint nap, és sokat gondoltam Aldo Sassira, ahogy ma is.”

Este így foglalta össze az olasz hétnaposon történteket az exvilágbajnok: „Az év első körversenye teljesítve, remekül kezdtem 2011-et, ha mondhatok ilyet magamról. A mai 9,6 kilométeres pálya gyakorlatilag Fabian Cancellarának lett kitalálva, de hát melyik sík időfutam nem? Néhány kanyar egy fordítóval, enyhén kátyús úton, és csak 14 kedves kis fekvőrendőr gondoskodott róla, hogy egy hét után már ne essen olyan jól a fenekünknek a móka.

Érdekesebb volt azonban számomra, hogy az összetettben jól álló hegyimenők hogyan teljesítenek az óra ellen. Gesinknek úgy tűnik, áttörést hozott az idei év az időfutamban, ezt ma is bizonyította. Nekem is rendben volt a dolog, kellett 2-3 kilométer, hogy megtaláljam a ritmust, ami nem meglepő, hiszen 8 hónap telt el a legutolsó kronóm óta, de ugyanakkor aggódta is kicsit, hogy csak 6 kilométer állt rendelkezésre utána visszahozni az elveszített időt. Végül is sikerült megőrizni a kék trikót, és megszerezni a különleges trófeát, a vasvillát.

Vegyes hét volt ez csapatunknak, a BMC-nek, egy várakozáson aluli 6. hellyel a csapatidőfutamon, elveszítettük Santambrogiót fogfájás miatt, majd tegnap egy emlékezetes szakaszgyőzelem a kék trikóban – jó munka volt fiúk!

Következik a Katalán Körverseny (március 21-27.) Spanyolországban, teljesen más stílusú viadal, hosszabb hegyekkel, hegyimenők mezőnyében. Meglátjuk… Talán még nem vagyok felkészülve az igazán hosszú emelkedőkre, mint amilyen Andorrában vár ránk, de nem leszek rossz…” – Katalóniában Evans találkozhat legnagyobb Tour-riválisaival, többek között Contadorral és Bassóval is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Evansé a Tirreno, Gesink óriásit tekert
Az ausztrál exvilágbajnok, Cadel Evans a várakozásoknak megfelelően megvédte a kék trikót a hétnapos Tirreno-Adriatico 9 kilométeres záró-időfutamán, a szakaszgyőzelmet pedig a világ legjobb tempómenője, a svájci Fabian...
Tovább a teljes cikkhez »