Erste Tourból "Kínok Kínja" ítéletidőben

Szűcs György főszervező elmondása szerint a verseny alapját egy saját edzőköre adta, ami a Vértes és Gerecse hegység legkeményebb emelkedőit érinti, és hét évvel ezelőtt egy olyan tekeréssel kívánta „meglepni” a résztvevőket, amit nem felejtenek el hamar. 100 kilométeren keresztül újabb és újabb tíz százalékos emelkedők, majd a végén a hab a tortán, 4 kilométeres emelkedő, 280 méter szinttel. „Hol van az aki kitalálta ezt? Megölöm…” – mondták néhányan a szervező visszaemlékezése szerint az első rendezés után, majd amikor ő is beért a célba, kicsit megenyhültek a kedélyek…

	Fotó: Takács Tamás

Azóta egyre duzzadt a mezőny, mindig vegyes társaság, erősebb, gyengébb versenyzők, ha úgy tetszik, „profik és amatőrök”, de mindig a sportról szólt a dolog. Idén változott a név – Erste Tour Esztergom, és egyúttal a versenyt övező hangulat is megváltozott kicsit. Ennek fő oka, hogy a verseny bekerült abba a háromfordulós amatőr versenysorozatba, melynek új névadója sarkosan kinyilvánította, nem kíván profikat látni a viadalokon. Ebből sok vita alakult ki, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül.

	Fotó: Takács Tamás

Kerékpáros körökben rögtön belekapaszkodtak az érintett felek a részletekbe. ki számít profinak a magyar mezőnyben? Bármilyen véleményt alá lehet támasztani érvekkel. Az a profi, aki mondjuk UCI-keretek között kerékpározással megkeresi  a csapatát bejegyzett országban aktuális minimálbér minimum kétszeresét, vagy egyszerűen az a profi, aki sokkal erősebb nálam a versenyen, nálam, aki magamat tartom az amatőr kerékpáros etalonnak? Szóval ebbe ne is menjünk bele.

A vége az lett, hogy a versenysorozat megalkotói részéről elkészült egy lista, ami alapján kitiltották a versenyről a hazai versenyek rendszeres potenciális résztvevőinek gyakorlatilag kétharmadát (az erősebb kétharmadát). Akik között van a mérnöktől a kétkezi munkáson át az egyetemistáig különféle dolgokkal foglalkozó sportember, a legkevesebb talán a kerékpározásból élő „profi”.

	Fotó: Takács Tamás

Nyilván örülnünk kell, ha a nem igazán elkényeztetett helyzetben lévő hazai kerékpársportba érkezik egy új támogató, azonban az említett "profik" kizárása biztosan nem használt a rendezvénynek. Fura, hogy a sorozat honlapján  oldalakon keresztül olvashatunk tudálékos - valóban amatőr szemléletű - eszmefuttatásokat arról, milyen is egy kerékpárverseny... Ezekből a "hasznosnak vélt" szavakból azonban az „igazán amatőr” célközönség valószínűleg nem sokat fog fel, legalábbis nem fogja tudni gyakorlatba átültetni. Ugyanakkor, akiktől esetleg élőben tanulhatták volna a mozgásokat a mezőnyben azok, akiknek szól az írás, ki lettek tiltva versenyről.

Az Erste Tour rendezői részről egyébként - rákérdezve e visszásságokra - szintén érzik a probléma felvetésének jogosságát, és ígéretet tettek arra, hogy a jövő évre remélhetőleg letisztultabb keretek között indulhatnak együtt a "profik" és "amatőrök". 

	Fotó: Takács Tamás

A sors fura fintora, hogy akiket kitiltottak a versenyről, már szombaton cinikusan vigyorogtak magukban, mert vasárnapra ítéletidőt jósoltak a meteorológusok. Az úgynevezett hobbiból tekerő amatőrök „tömegeire” tehát nem lehetett számítani, pedig ugrásszerűen megnőttek az esélyek az eredmény nélkül szerezhető nyereményre. Volt, aki számolgatta, hogy az 50 versenyzőből már ugye 1 az 50-hez a sokszázezret érő Scottra, 1 a 10-hez a százezres Mavic kerekekre, az meg, hogy legalább egy 25 ezres Probike utalványt nyerjen valaki, minden szerencsejáték között utolérhetetlen sansz: 1 a 2-höz…

	Fotó: Takács Tamás

A díjazással kapcsolatos tehát a másik fő kritikai észrevétel egyes versenyzőktől, amiben megint csak van ráció. Nem az a baj, hogy van értékes tombola-nyereményjáték, az jó. De képzeljük el, mit fog érezni mondjuk a vasárnapi győztes, Tóth Attila, nyáron a szerencsi fordulót követően, ha éppen ő nyeri a teljes sorozatot, feláll a dobogóra, kap egy érmet, kupát, majd 10 perc múlva valamelyik versenyzőtársa nyer tombolán egy magyar kerékpársportban szinte példátlan értékű díjat: egy közel milliós kerékpárt...

	Fotó: Takács Tamás

Az építő szándékú kritikai megjegyzések után térjünk azonban vissza most már a pályára, tehát start!

Akik ott voltak, ha már ott voltak, bevállalták a versenyt, minden tiszteletünk az övék, és a Kínok Kínja szervezőié is, akik lelkiismeretesen felmérték a borzasztó veszélyes útszakaszokkal tarkított pályát, és az özönvizet produkáló esőzések miatt az utolsó pillanatban még úgy rövidítették az eredetileg 114 kilométeres távot közel 40 kilométerrel, hogy  a körülményekhez képest legkevesebb veszélyt rejtse magában. Szintén jól oldották meg feladatukat az útvonalbiztosítás.hu motorosai, akik saját testi épségüket sem kímélve vigyázták a bringásokat a forgalommal szemben, az ítéletidőben is maradéktalanul teljesítve a feladatot.

	Fotó: Takács Tamás

A rajt egy órát csúszott, az Atlantis bringásai ezt már nem várták meg, inkább hazamentek, de utólag meggondolva ebben is igazat kell adni a szervezőnek, Szűcs Györgynek, mert az útvonal módosítása miatt fontosabb volt helyre tenni a dolgokat, fejeket a biztonság érdekében.

	Fotó: Takács Tamás

A rajt után hamar széthúzódott a mezőny, miután Tátot követően rátértek a bringások a dimbes-dombos terepre, 5-10 fős csoportokra szakadoztak szét. Ez valahol jó is volt, mert akár egy 50-70 fős mezőny számára is borzasztó veszélyesek lettek volna az amúgy is rossz minőségű vizes utak, melyek ráadásul tele voltak iszonyúan csúszós terméssel, növényi, sár hordalékkal.

	Fotó: Takács Tamás

Voltak is sokan, akik látszólag minden ok nélkül buktak, szerencsére komoly sérülés nem történt, a nedves aszfalton jobban kicsússza az ember a bukást. Bukott a verseny későbbi győztese, a Go Fast-Bikeexpress versenyzője, Tóth Attila is, aki a nedves úton szintén nehezen boldoguló kísérőflottába gabalyodott bele.

	Fotó: Takács Tamás

Tóth végig az aktuális élbolyban tekert, és a máskor – különösen a hegyeken – hátrányt jelentő nagyobb testtömege a hidegben előnyére vált a madárcsontúakkal szemben, sőt, az eső ellen egy futár-praktikát is alkalmazott, nylon réteget téve a combja felsőn részére a lábmelegítő és a nadrág közé.

	Fotó: Takács Tamás

A végjátékhoz közeledve hárman maradtak elöl, Tóth Attilán kívül az Aegon - P-Nívó – Notebookestore kerekese, Verebélyi Viktor és a Giant-Gyömrő csapatából Dancs Márton. A végéhez közeledve a trióban sokat támadták egymást, de volt, amikor éppen az aktuális bukásból kellett visszazárkózni, Verebélyi Viktor pedig a hajrához közeledve kapott defektet, amit sikerült megoldani a lehető legkevesebb időveszteséggel.

	Fotó: Takács Tamás

Akciók ide vagy oda, a végén döntött a 4 kilométeres meredek emelkedő, amire a Go Fast-Bikeexpress versenyzőjében maradt a legtöbb kraft. Verebélyinek az emelkedőn még sikerült visszaelőznie Dancs Mártont, így alakult ki a dobogós sorrend.

	Fotó: Takács Tamás

Ki kell még emelnünk a legjobb, illetve a távot egyetlen hölgyversenyzőként befejező Nagy Enikő teljesítményét, aki egyébként abszolút 12. helyen futott be, a verseny során sokszor ő húzta a tempót a fiúknak saját csoportjában.

	Fotó: Takács Tamás

A legjobbak után még sokáig érkeztek az elnyúlt arcú, vacogó kerékpárosok, van, aki tolta a bringát, és a hidegben, szélviharban nehéz volt visszazökkenni a való világba. A kívánságlista élén a meleg fürdő, forralt bor, szauna és hasonlók szerepeltek, ehelyett maradt a viharkabát, zsíros kenyér.

	Fotó: Takács Tamás

Abszolút végeredmény:

1. Tóth Attila (Go Fast - Bikeexpress)

2. Verebélyi Viktor (Aegon - P-Nívó – Notebookestore Team)

Dancs Márton (Giant-Gyömrő)

	Fotó: Takács Tamás

További fotókért a versenyről KATTINTSON IDE!