Erste Tour Tihany - videóval frissítve!

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 14. 16:31
A nyár eddigi legmelegebb hétvégéjén került sor az Erste Tour amatőr kerékpáros versenysorozat második állomására. Az Erste Tour Tihany különlegességét az adta, hogy bár az utóbbi években megszokott tihanyi körpályán zajlott a verseny, de a befutó egy sokkal nehezebb, meredekebb emelkedőn került kialakításra, 20 %-os részekkel, ami egyesek számára gyilkosnak bizonyult a 38 fokban.


Fotó: Takács Tamás



A hétkörös, 90 kilométeres verseny rajtjáig a balatonfüredi Sundance Parkból vezették volna fel 11 órakor a mezőnyt, azonban a nevezés, így a rajt is csúszott, ami a kánikulára való tekintettel kellemetlen volt a bringásoknak, nem volt leányálom a tűző napon ácsorogni.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A tihanyi élesrajt után azonban már mindenki elfelejtette a kezdeti nehézségeket, a remek pályán, hazánkban ritkán látható „szurkoló tömegek” előtt jó verseny és fesztiválhangulat alakult ki.

Az Erste Tour első állomását nyerő, és az összetettet vezető sárga trikós, Tóth Attila (Go Fast-Bikeexpress) nem bízta a véletlenre a trikó megvédését, a piros-feketék végig neki dolgoztak, nem engedték el semmi szín alatt az APN-Teamből Verebélyi Viktort és a Giant Gyömrőből Dancs Mártont, akik veszélyesek voltak összetettben.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A meredek befutóra így nyílt maradt a küzdelem, a legjobban pedig a mezőnyben megbújó, triatlonos gyökerekkel rendelkező Benedek László gazdálkodott az erejével. A hőségben még brutálisabb kaptatón megtréfálta a Verebélyi-Dancs-Tóth triót, akik egymással voltak elfoglalva, és ebben a sorrendben érkeztek be Benedek mögött. A versenysorozat tekintetében Tóth Attila megőrizte vezetését az összetettben, csakúgy, mint a hölgyek között Nagy Enikő, aki az Erste Tour Esztergom után Tihanyban is győzött.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Jutalmul az amatőrök óriási erőfeszítéseiért a verseny végén még egy 400 000 Ft értékű Bianchi kerékpár is kisorsolásra került a Bikeline Kft. jóvoltából.

Az Erste Tour Tihany válogatott fotógalériája megtekinthető IDE KATTINTVA.

Versenyzői galéria az Erste Tour Tihany és a Vuelta Kupa ömlesztett képeivel: IDE KATTINTVA

Videó összefoglaló ITT!

 

EREDMÉNYLISTA:
Hely. Rajtsz. Név Idő
Női 3.       
1 227 Nagy Enikő 2:29:03
2 105 Lörincz Monika 2:51:46
3 232 Dr. Budai Péterné 2:30:18
4 138 Tóth Éva 2:36:25
5 265 Varga Viktória 2:42:36
6 280 Benácsi Szandra 2:33:30
7 123 Vakán Szilvia 2:35:55
8 107 Hornyák Marianna 2:46:15
  186 Benczés Krisztina  
Férfi 4.      
1 118 Jónás Gábor 2:21:55
2 117 Bakosi Nándor 2:22:19
3 192 Herbánszki Péter 2:23:16
4 190 Kurilla Bence 2:28:25
5 282 Langó Zoltán 2:32:21
6 258 Lengyel Márk 2:35:02
7 209 Rostás Dávid 2:39:21
8 281 Varga Péter 2:26:02
9 203 Izsók Dániel 2:28:59
10 178 Török Bence 2:40:39
11 286 Sóstai László 2:41:23
  236 Kubicza Norbert  
  155 Patai Dániel  
  237 Magas Dávid  
Férfi 5.      
1 173 Benedek László 2:21:09
2 294 Verebélyi Viktor 2:21:12
3 174 Dancs Márton 2:21:18
4 162 Tóth Attila 2:21:22
5 185 Petsuk Zoltán 2:21:28
6 128 Kutács Zsolt 2:21:41
7 161 Ábrok Norbert 2:21:45
8 200 Rokób Jakab 2:21:48
9 106 Bóta Gergő 2:21:54
10 126 Mester Péter 2:22:07
11 124 Nordell Alvin 2:22:25
12 398 Hegyi Emil 2:22:49
13 279 Dormán Bertalan 2:28:30
14 399 Cser Gábor 2:28:55
15 300 Balás Gergely 2:30:37
16 299 Móricz Tamás 2:30:50
17 276 Gyulai Gábor 2:31:34
18 223 Ivány Dániel 2:32:12
19 217 Varga Zsolt 2:32:29
20 277 Dovák Dávid 2:32:35
21 269 Szenthe Zsolt 2:33:07
22 208 Vörös Csaba 2:33:56
23 153 Balla Dániel 2:34:38
24 127 Németh Béla 2:34:49
25 108 Szűcs István 2:34:56
26 241 Mikos Ádám 2:35:04
27 172 Göllner Pál 2:35:06
28 114 Németh Ákos 2:35:12
29 121 Szalánczi Zalán 2:35:20
30 252 Szigeti Gergely 2:35:20
31 313 Fonódi Tamás 2:35:39
32 130 Gonda József 2:36:02
33 255 Klinger Mihály 2:53:11
34 111 Nyitrai Gábor 2:28:31
35 163 Horváth Gábor 2:28:38
36 212 Koczka Szabolcs 2:29:06
37 137 Varga Balázs 2:31:05
38 289 Hatt Gusztáv 2:36:43
39 228 Merk Dám 2:38:09
40 171 Ónodi József 2:40:39
41 256 Jelenszky András 2:42:30
42 214 Brázda Péter 2:44:15
43 245 Nagy Norbert 2:46:34
44 259 Kolumbán Norbert 3:00:11
45 152 Rajz Csaba 2:24:16
46 242 Tar Gergely 2:28:38
47 285 Orosi Gergely 2:30:49
  205 Vacsák Zoltán  
  195 Polgárdi Ádám  
  272 Katona Richárd  
Férfi 6.      
1 119 Nagy Gyula 2:21:32
2 222 Horváth Zoltán 2:21:36
70 170 Bohács Roland 2:21:38
3 151 Nagy Gábor 2:21:40
4 166 Bellus Áron 2:21:41
5 125 Tarcsay Gergely 2:21:50
6 199 Pós Gergely 2:21:55
7 146 Varga Bence 2:21:56
8 295 Kézsmárki Tamás 2:22:04
9 197 Schettrer Zoltán 2:22:05
10 271 Juhos Gergely 2:22:07
11 132 Kis Miklós 2:22:17
12 184 Kóbor Béla 2:22:20
13 194 Simon Péter 2:22:23
14 264 Dr.Molnár Krisztián 2:22:52
15 131 Hajba Sziilárd 2:23:11
16 254 Rónaszéki István 2:23:25
17 182 Huszár Péter 2:25:22
18 202 Horváth Balázs 2:30:44
76 229 Szőke Attila 2:31:22
19 235 Arany Róbert 2:31:42
20 206 Vacsák Péter 2:32:10
21 210 Zakar Viktor 2:32:25
22 179 Imre Zsolt 2:33:33
23 142 Pirnyák Péter 2:33:36
24 181 Magyar János 2:34:59
25 262 Nagy Levente 2:35:15
26 165 Michaletzky Márton 2:35:20
27 109 Illés Zsolt 2:35:24
28 116 Vinnai Zsolt 2:36:52
29 298 Németh Zoltán 2:37:56
30 220 Kiss Geregely 2:38:37
63 287 Kovacsik Géza 2:38:51
31 297 Molnár Tamás 2:40:10
32 311 Bende Péter 2:40:30
33 120 Mészáros Gábor 2:40:47
34 175 Skállecz Szabolcs 2:43:43
35 129 Komár András 2:51:46
36 283 Mátrai Ádám 2:14:41
37 263 Németh István 2:20:43
38 201 Veres Botond 2:23:21
39 169 Havas Péter 2:25:45
40 110 Pordán Attila 2:26:29
41 204 Bokor Endre 2:27:18
42 167 Bérces Gábor 2:27:23
43 191 Fürsztner Balázs 2:27:52
44 288 Zavicsa Ádám 2:28:06
45 141 Budai Sándor 2:30:03
46 230 Halász Gábor 2:30:05
47 266 Gerhát János 2:30:12
48 136 Csikos Zsolt 2:30:40
49 248 Bozsik Balázs 2:32:16
50 284 Pincze Gábor 2:32:31
51 193 Tóth Szilárd 2:32:33
52 250 Boda Kálmán 2:32:52
53 113 Fábián Zoltán 2:34:05
54 244 Szabó Zsolt 2:41:13
71 270 Kecskeméti Zsolt 2:43:02
55 112 Pelyhe István 2:46:04
56 183 Vereczki Ferenc 2:46:34
57 143 Verbai Tamás 2:50:58
58 148 Gyimesi István 2:52:26
59 249 Harangi Mirkó 2:54:47
60 140 Petró Károly 2:36:34
61 291 Sztanó Imre 2:36:39
62 225 Zubornyák Attila 2:38:35
  100 Zsoldos Lajos  
  102 Solymosi János  
  239 Rada Péter  
  115 Sárosi Endre  
  231 Angyal Ákos  
  189 Gyerkes Péter  
  240 Sipőcz Tamás  
  292 Tüske Balázs  
  275 Czolner Krisztián  
  147 Halász Arnold  
  160 Makány Imre  
  145 Dr.Illés Tamás  
  216 Eszenyi Peter  
  253 Ecsegi Péter  
Férfi 7.      
1 296 Borbél György 2:21:39
2 257 György Zsolt 2:21:58
3 164 Andristyák Gábor 2:23:20
4 243 Takács Péter 2:23:29
5 168 Specziár András 2:24:44
6 290 Balázs Tibor 2:25:25
7 218 Jakovics Péter 2:30:52
8 154 Weisz Attila 2:32:02
9 215 Turi Szabolcs 2:34:56
10 133 Balás Attila 2:35:00
11 224 Babos Tibor 2:37:27
12 188 Kovács Attila 2:40:22
13 177 Sikari Gábor 2:51:18
14 101 Surányi Ákos 2:26:53
15 139 Ecsedi Péter 2:27:08
16 261 Kaczur László 2:29:49
17 196 Szalai Tibor 2:30:26
18 158 Bozsók István 2:43:17
19 221 Dr. Oroszlán Zsolt 2:44:21
20 246 Benczik Attila 2:47:07
21 122 Hegyi József 2:47:39
22 104 Vági Péter 2:51:24
23 234 Agócs Gábor 2:56:26
24 274 Kárász Attila 2:31:01
25 180 Tamás István 2:36:17
26 149 Csősz Attila 3:00:49
27 328 Surányi Gyula 2:49:23
  268 Jakab Attila  
  226 Garamvölgyi Péter  
  159 Németh László  
  247 Greman Olivér  
  176 Sajcz László  
Férfi 8.      
1 134 Benedek István 2:22:35
2 278 Brozovácz László 2:22:59
3 233 Hajdu Jenő 2:32:03
4 157 Szántai János 2:36:03
5 198 Berkes Lajos 2:36:13
6 150 Takács László 2:37:03
7 260 Becze Zsolt 2:37:20
8 144 Molnár István 2:50:59
  251 Ruffy, Dr. Miklos  
  238 Rohrer György  
  103 Eross Bela  
  207 Dr. Nyitray László  
Abszolút      
1 173 Benedek László 2:21:09
2 294 Verebélyi Viktor 2:21:12
3 174 Dancs Márton 2:21:18
4 162 Tóth Attila 2:21:22
5 185 Petsuk Zoltán 2:21:28
6 119 Nagy Gyula 2:21:32
7 222 Horváth Zoltán 2:21:36
8 170 Bohács Roland 2:21:38
9 296 Borbél György 2:21:39
10 151 Nagy Gábor 2:21:40
11 128 Kutács Zsolt 2:21:41
12 166 Bellus Áron 2:21:41
13 161 Ábrok Norbert 2:21:45
14 200 Rokób Jakab 2:21:48
15 125 Tarcsay Gergely 2:21:50
16 106 Bóta Gergő 2:21:54
17 199 Pós Gergely 2:21:55
18 118 Jónás Gábor 2:21:55
19 146 Varga Bence 2:21:56
20 257 György Zsolt 2:21:58
21 295 Kézsmárki Tamás 2:22:04
22 197 Schettrer Zoltán 2:22:05
23 271 Juhos Gergely 2:22:07
24 126 Mester Péter 2:22:07
25 132 Kis Miklós 2:22:17
26 117 Bakosi Nándor 2:22:19
27 184 Kóbor Béla 2:22:20
28 194 Simon Péter 2:22:23
29 124 Nordell Alvin 2:22:25
30 134 Benedek István 2:22:35
31 398 Hegyi Emil 2:22:49
32 264 Dr.Molnár Krisztián 2:22:52
33 278 Brozovácz László 2:22:59
34 131 Hajba Sziilárd 2:23:11
35 192 Herbánszki Péter 2:23:16
36 164 Andristyák Gábor 2:23:20
37 254 Rónaszéki István 2:23:25
38 243 Takács Péter 2:23:29
39 168 Specziár András 2:24:44
40 182 Huszár Péter 2:25:22
41 290 Balázs Tibor 2:25:25
42 190 Kurilla Bence 2:28:25
43 279 Dormán Bertalan 2:28:30
44 399 Cser Gábor 2:28:55
45 227 Nagy Enikő 2:29:03
46 300 Balás Gergely 2:30:37
47 202 Horváth Balázs 2:30:44
48 299 Móricz Tamás 2:30:50
49 218 Jakovics Péter 2:30:52
50 229 Szőke Attila 2:31:22
51 276 Gyulai Gábor 2:31:34
52 235 Arany Róbert 2:31:42
53 154 Weisz Attila 2:32:02
54 233 Hajdu Jenő 2:32:03
55 206 Vacsák Péter 2:32:10
56 223 Ivány Dániel 2:32:12
57 282 Langó Zoltán 2:32:21
58 210 Zakar Viktor 2:32:25
59 217 Varga Zsolt 2:32:29
60 277 Dovák Dávid 2:32:35
61 269 Szenthe Zsolt 2:33:07
62 179 Imre Zsolt 2:33:33
63 142 Pirnyák Péter 2:33:36
64 153 Balla Dániel 2:34:38
65 127 Németh Béla 2:34:49
66 215 Turi Szabolcs 2:34:56
67 108 Szűcs István 2:34:56
68 181 Magyar János 2:34:59
69 133 Balás Attila 2:35:00
70 258 Lengyel Márk 2:35:02
71 241 Mikos Ádám 2:35:04
72 172 Göllner Pál 2:35:06
73 114 Németh Ákos 2:35:12
74 262 Nagy Levente 2:35:15
75 121 Szalánczi Zalán 2:35:20
76 252 Szigeti Gergely 2:35:20
77 165 Michaletzky Márton 2:35:20
78 109 Illés Zsolt 2:35:24
79 313 Fonódi Tamás 2:35:39
80 130 Gonda József 2:36:02
81 116 Vinnai Zsolt 2:36:52
82 208 Vörös Csaba 2:33:56
83 224 Babos Tibor 2:37:27
84 298 Németh Zoltán 2:37:56
85 220 Kiss Geregely 2:38:37
86 287 Kovacsik Géza 2:38:51
87 209 Rostás Dávid 2:39:21
88 297 Molnár Tamás 2:40:10
89 188 Kovács Attila 2:40:22
90 311 Bende Péter 2:40:30
91 120 Mészáros Gábor 2:40:47
92 175 Skállecz Szabolcs 2:43:43
93 177 Sikari Gábor 2:51:18
94 129 Komár András 2:51:46
95 105 Lörincz Monika 2:51:46
96 255 Klinger Mihály 2:53:11
97 283 Mátrai Ádám 2:14:41
98 263 Németh István 2:20:43
99 201 Veres Botond 2:23:21
100 169 Havas Péter 2:25:45
101 281 Varga Péter 2:26:02
102 110 Pordán Attila 2:26:29
103 101 Surányi Ákos 2:26:53
104 139 Ecsedi Péter 2:27:08
105 204 Bokor Endre 2:27:18
106 167 Bérces Gábor 2:27:23
107 191 Fürsztner Balázs 2:27:52
108 288 Zavicsa Ádám 2:28:06
109 111 Nyitrai Gábor 2:28:31
110 163 Horváth Gábor 2:28:38
111 203 Izsók Dániel 2:28:59
112 212 Koczka Szabolcs 2:29:06
113 261 Kaczur László 2:29:49
114 141 Budai Sándor 2:30:03
115 230 Halász Gábor 2:30:05
116 266 Gerhát János 2:30:12
117 232 Dr. Budai Péterné 2:30:18
118 196 Szalai Tibor 2:30:26
119 136 Csikos Zsolt 2:30:40
120 137 Varga Balázs 2:31:05
121 248 Bozsik Balázs 2:32:16
122 284 Pincze Gábor 2:32:31
123 193 Tóth Szilárd 2:32:33
124 250 Boda Kálmán 2:32:52
125 113 Fábián Zoltán 2:34:05
126 157 Szántai János 2:36:03
127 198 Berkes Lajos 2:36:13
128 138 Tóth Éva 2:36:25
129 289 Hatt Gusztáv 2:36:43
130 150 Takács László 2:37:03
131 260 Becze Zsolt 2:37:20
132 228 Merk Dám 2:38:09
133 178 Török Bence 2:40:39
134 171 Ónodi József 2:40:39
135 244 Szabó Zsolt 2:41:13
136 286 Sóstai László 2:41:23
137 256 Jelenszky András 2:42:30
138 265 Varga Viktória 2:42:36
139 270 Kecskeméti Zsolt 2:43:02
140 158 Bozsók István 2:43:17
141 214 Brázda Péter 2:44:15
142 221 Dr. Oroszlán Zsolt 2:44:21
143 112 Pelyhe István 2:46:04
144 183 Vereczki Ferenc 2:46:34
145 245 Nagy Norbert 2:46:34
146 246 Benczik Attila 2:47:07
147 122 Hegyi József 2:47:39
148 143 Verbai Tamás 2:50:58
149 104 Vági Péter 2:51:24
150 148 Gyimesi István 2:52:26
151 249 Harangi Mirkó 2:54:47
152 234 Agócs Gábor 2:56:26
153 259 Kolumbán Norbert 3:00:11
154 152 Rajz Csaba 2:24:16
155 242 Tar Gergely 2:28:38
156 285 Orosi Gergely 2:30:49
157 274 Kárász Attila 2:31:01
158 280 Benácsi Szandra 2:33:30
159 123 Vakán Szilvia 2:35:55
160 180 Tamás István 2:36:17
161 140 Petró Károly 2:36:34
162 291 Sztanó Imre 2:36:39
163 225 Zubornyák Attila 2:38:35
164 107 Hornyák Marianna 2:46:15
165 144 Molnár István 2:50:59
166 149 Csősz Attila 3:00:49
167 328 Surányi Gyula 2:49:23
  205 Vacsák Zoltán  
  100 Zsoldos Lajos  
  115 Sárosi Endre  
  231 Angyal Ákos  
  195 Polgárdi Ádám  
  268 Jakab Attila  
  239 Rada Péter  
  189 Gyerkes Péter  
  236 Kubicza Norbert  
  226 Garamvölgyi Péter  
  159 Németh László  
  251 Ruffy, Dr. Miklos  
  240 Sipőcz Tamás  
  292 Tüske Balázs  
  102 Solymosi János  
  275 Czolner Krisztián  
  247 Greman Olivér  
  145 Dr.Illés Tamás  
  176 Sajcz László  
  238 Rohrer György  
  147 Halász Arnold  
  160 Makány Imre  
  103 Eross Bela  
  155 Patai Dániel  
  186 Benczés Krisztina  
  207 Dr. Nyitray László  
  216 Eszenyi Peter  
  237 Magas Dávid  
  253 Ecsegi Péter  
  272 Katona Richárd