Erste Tour: 2 milliónyi díj lelt gazdára

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 28. 20:53
Összesen 2,2 millió forint értékű nyereményt adtak át az Erste Tour amatőr országúti kerékpárverseny résztvevőinek 2010. augusztus 27-én a névadó szponzor Erste Bank székházában. A verseny fődíját, a 840 ezer forint értékű Scott kerékpárt Sikari Gábor nyerte.


A díjak átadását megelőzően Sztanó Imre, az Erste Bank Hungary lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese, a versenysorozat ötletgazdája kijelentette: a pénzintézet továbbra is elkötelezett híve az amatőr kerékpáros versenysport támogatásának, amely kiegészül a kerékpáros utánpótlás-nevelés támogatásával is. Az Erste Bank az Erste Tour versenysorozat támogatásán felül az idei évben 1 millió összegű támogatást biztosított az utánpótlás versenyek rendezéséhez is.

A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a kerékpározás élményét szeretnék több ember számára elérhetővé tenni, ezért az Erste Bank két Schwinn-Csepel gyártmányú tandem kerékpárt ajándékozott a Tandemszem Egyesület számára, amely látássérült emberek kerékpározásának segítésével foglalkozik.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség képviseletében Törzsök Zsolt, elnök és Kovaloczy Áron, alelnök röviden összegezte az Erste Tour 2010. évi kiírásának versenyeit. Az első, Esztergom környékén rendezett forduló az extrém időjárási körülményekről, valamint Tóth Attila, az egész versenysorozat szempontjából döntő jelentőségű győzelméről marad emlékezetes. A Tihany környékén rendezett fordulón állt rajthoz a legtöbb versenyző, valamint ezen a pályán teljesítették a résztvevők az egész versenysorozat legnehezebb, helyenként 15-18 százalékos meredekségű emelkedőjét. A Szerencs környékén rendezett forduló hozta a versenysorozat egyetlen sprintbefutóját, valamint ennek a szakasznak a rajtja esett egybe a később ugyanazon a napon megrendezett Central European Tour rajtjával.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A résztvevők megerősítették, hogy 2011-ben is lesz Erste Tour, sok újdonsággal. Részletesebb információk ősszel várhatók.

Az esemény végén átadták az Erste Tour 2010 nyereményeit. A közjegyző előtt korábban megtartott sorsoláson azok a versenyzők vettek részt, akik értékelhetően fejezték be az Erste Tour valamennyi fordulóját. A versenyzők 25 darab, egyenként 25 ezer forint értékű ProBike vásárlási utalványt, illetve öt pár, egyenként 150 ezer forint értékű Mavic Ksyrium Elite kereket nyertek. A versenysorozat fődíját, a 840 ezer forint értékű Scott Addict R2 kerékpárt Sikari Gábor nyerte.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás