Az egész versenyünk az időjárás körül forgott, a bejárás és az éles bevetések alatt egyaránt még bizakodtunk, hogy az előrejelzések ellenére kihúzzuk a napot eső nélkül az időmérők végéig. Már-már úgy tűnt, hogy sikerül is, de talán a legrosszabbkor megnyílt az ég.
A reggeli edzés vegyesen sikerült, Liszi Ati „lightos” köröket ment a száradó pályán, szám szerint négyet, ami soknak tűnhet a futam előtt, de fontos volt a folyamatosan változó nyomokat látni. Kántor Miki kettőt jött, Lukács Rajmi is kétszer futott neki, de mindkétszer meg kellett szakítania. Először a gumija fordult le egy gyökeres részen, másodjára meg ő dobta el, nem is kicsit. Ez nála feltette az i-re a pontot, több nagyobb esés az edzéseken, emiatt kevés kör, néhány maribori emlék, és eldöntötte, nem áll rajthoz az időmérőn. Hogy jó döntés volt-e vagy sem, azt sosem tudjuk meg, a vélemények is megoszlanak, azonban egy biztos: nem kell még egy combcsonttörés és semmi egyéb komoly sérülés.Befejeződött az edzés, majd indultak az időmérők.
Mivel az Országos Bajnokság UCI pontjait nem írták még jóvá, magas rajtszámaink voltak (209, 226, 237). Ezért felmentünk még, hogy megnézzük az élmezőnyt és lesétáljunk, hogy éppen hogy néz ki a nyomvonal, hol mi változott. Szinte teljesen felszáradt a pálya, viszont jóval gödrösebb lett. Láttunk sok szép megoldást, sok limitet is, valamint Shaun O’Connor pont a lábunk előtt esett át a kormányon, és emiatt nem is jutott be a top80-as döntőbe.Nagyon lógott az eső lába, de még húzta. Épp kezdtünk készülődni és felmenni a futamra, amikor erőteljesen eleredt. Ekkor a 180. indulónál tartott az időmérő…
Kántor Mikinél egy volt a cél így, esés nélkül jönni egy biztonságit, ami sikerült is neki, 4:39-et jött. A futamát követően már ismét felszabadultan sztorizgatott tovább, amiken az elmúlt napokban rengeteget nevettünk avagy megdöbbentünk.
Mikor Liszi Ati állt be a rajtba, már fél órája esett az eső, és áztatta a pályát. Sajnos azon kívül, hogy jobban csúszott minden és nehezebben gurult a bicikli, az ugratók eldobói úgy kipuhultak, hogy a riderek nem bírták beugrani rendesen azokat, így minden egyes ugrón egyre tovább lassultak. 195-ös rajtszám felett már senki se tudott bekerülni a továbbjutást jelentő top80-ba. Ati 4:18-at jött, 156. lett, 37 másodpercet kapott az első Aaron Gwin-től, 24-et Hill-től és 13 mp-re volt a 80. helytől. Nagyon kár az esőért…, de még inkább kár a még nem jóváírt UCI pontokért, amikkel olyan rajtszámot kaptak volna a srácok, hogy bőven az eső előtt lett volna a futamuk.
A leogangi világkupát végül Aaron Gwin nyerte, igen komoly dominanciát
mutatva eddig az idei szezonban. Második Gee Atherton, majd Greg
Minnaar, Steve Smith és Sam Hill.
Mi másnap Wagrain-nak vettük az irányt és ott kanyarogtunk, ugratgattunk
a helyi freeride pályán, ahol annyira megjött a kedvünk, hogy maradtunk
még egy napot, amit Windischgarstenben töltöttünk. Nagyon jó volt
megint az eldugott kis falucska dh pályáján biciklizni, sokat
beszélgettünk, fotózkodtunk a kirándulókkal, mondhatni nagyon sok
szeretetet kaptunk. Kár, hogy ez itthon elképzelhetetlen…
LiMiT TV összefoglaló: