De Gendt megtréfálta Schlecket Svájcban

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 17. 20:04
Borut Bozic győzelme után újabb sikert könyvelhetett ma a Vacansoleil csapata a Svájci Körversenyen. A hegyi befutóval véget érő hetedik szakaszon a belga Thomas De Gendt nyert szökésből, elhalászva a győzelmet Andy Schlecktől.


A 222 kilométeres, hosszú és nehéz hegyi etapon egy nagyobb szökevénycsoport alakult ki akik között legnagyobb esélyesként a korábban időhátrányt begyűjtő luxemburgi sztár, Andy Schleck is ott tekert, a mezőny hagyta elmenni, mert lényegében nem jelentett már veszélyt az összetett éllovasokra.

A topfavorit szerepe azonban mindig a legnehezebb a profi kerékpársportban, így amikor De Gendt – csapattársa, Marcato meghiúsult akcióját követően – 25 kilométerre a céltól, még a hegy előtt támadott, senki nem akart dolgozni a szökevénycsoportból azért, hogy kikaparják Schlecknek a gesztenyét.

Reuters
  Fotó: Reuters

A Vacansoleil versenyzője így hamar egy perc fölötti előnyt harcolt ki, Schlecknek pedig a hegyen támadni kellett, hogy egyedül vegye üldözőbe a szökevényt. A Leopard menőjének sikerült is elszakadni a többiektől, de De Gendtet már nem érte utol, nyert  belga, Schleck második, a többiek pedig egyesével érkeztek fel a hegytetőre.

Reuters
  Fotó: Reuters

Ezalatt az összetett éllovasok között is nagy csata dúlt, ám végül senkinek nem sikerült odaverni a többieknek, nagyjából együtt érkeztek az esélyesek a célba, Damiano Cunego megőrizte előnyét és a sárga trikót.

A 7. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Thomas De Gendt (Bel) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 5:38:42
2. Andy Schleck (Lux) Leopard Trek 0:00:35
3. Jose Joaquin Rojas Gil (Spa) Movistar Team 0:00:48
4. Christian Vandevelde (USA) Team Garmin-Cervelo 0:00:51
5. Alberto Losada (Spa) Katusha Team 0:00:54
6. Sergey Lagutin (Uzb) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 0:01:33
7. Jan Bakelants (Bel) Omega Pharma-Lotto 0:01:34
8. Marco Marcato (Ita) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 0:02:30
9. George Hincapie (USA) BMC Racing Team  
10. Manuele Boaro (Ita) Saxo Bank Sungard  
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. Damiano Cunego (Ita) Lampre - ISD 27:09:49
2. Bauke Mollema (Ned) Rabobank Cycling Team 0:01:23
3. Steven Kruijswijk (Ned) Rabobank Cycling Team 0:01:36
4. Frank Schleck (Lux) Leopard Trek 0:01:41
5. Levi Leipheimer (USA) Team RadioShack 0:01:59
6. Jakob Fuglsang (Den) Leopard Trek 0:02:38
7. Laurens Ten Dam (Ned) Rabobank Cycling Team 0:03:10
8. Giampaolo Caruso (Ita) Katusha Team 0:03:11
9. Mathias Frank (Swi) BMC Racing Team 0:03:20
10. Tejay Van Garderen (USA) HTC-Highroad 0:03:22

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kruijswijk-siker, Soler-bukta Svájcban
A holland Steven Kruijswijk nyerte a Svájci Körverseny 6. szakaszát hegyi befutón, az összetettben Damiano Cunego, aki harmadikként érkezett, megőrizte a vezetést....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ritka izgalmas befutó a Svájci Körön
Óriási hajrát hozott a Svájci Körverseny 5. szakasza, egy kilométeren belül ennyi fordulat ritkán látható egy sprintbefutón…...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Az első siker szivárvány mezben - videó
A regnáló országúti világbajnok, Thor Hushovd, amióta tavaly Ausztráliában megszerezte a szivárványszínű mezt, nem igazán találta győztes formáját, de megtört a jég: a Svájci Körverseny 4. szakaszán....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Videó: Cunego-akció a sárgáért Svájcban
Damiano Cunego fantasztikus szólójáról szólt a Svájci Körverseny 3. szakasza, aminek köszönhetően a Lampre-ISD kerekese az összetett élére ugrott, kijavítva a tegnapi malőrt, amikor hagyták elmenni a Movistar kolumbiai...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Soler elszökött Scleckék elől Svájcban
A tegnapi prológ után rögtön belecsapott a lecsóba a Svájci Körverseny mezőnye, hiszen Airolóból indulva 149 kilométer megtétele után Crans-Montana hegyi befutója várta a bringásokat…...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Cancellara repült hazai közönség előtt
A svájci Fabian Cancellara hazája körversenyének (június 11-19.) 7,3 kilométeres egyéni indításos prológján is bizonyította klasszisát, nagy különbséggel verve ellenfeleit a nehéz pályán....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Holnaptól Svájci Körverseny, Bodrogival
A Tour de France előtt a Svájci Körversenyen készülhetnek utoljára éles körülmények között a profi bringások az év legfontosabb kerékpárversenyére, ennek megfelelően több csapat a Tour-sorát állítja ki a június 11. és 19. között...
Tovább a teljes cikkhez »