Videó: Cunego-akció a sárgáért Svájcban

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 14. 08:17
Damiano Cunego fantasztikus szólójáról szólt a Svájci Körverseny 3. szakasza, aminek köszönhetően a Lampre-ISD kerekese az összetett élére ugrott, kijavítva a tegnapi malőrt, amikor hagyták elmenni a Movistar kolumbiai versenyzőjét. A szakaszgyőzelmet a szlovák Peter Sagan szerezte meg.


A rövid, Brig-Glis és Grindelwald közötti 107 kilométeres táv tulajdonképpen két nagy hegyből állt, az olaszok „Szöszije” a második mászás utolsó harmadát megkezdve eredt a nap szökevénycsoportja nyomába, és a sárga trikós kolumbiai Soler hiába próbálta tartani tempóját, nem sikerült.

A hegycsúcsig Cunego befogta az elmenés tagjait, a lejtőn azonban a szökevények közül Sagannak sikerült visszazárkózni rá, és nehezékként a kerekén maradni. A Lamrpre versenyzője azonban nem zavartatta magát, ő az összetettért is hajtott, és végig vezetve tekert a célig.

A hajrában Sagan természetesen lesprintelte Cunegót, de az olasz egy percet adott Schleckék csoportjának, melyben a sárga trikós is érkezett, így sikerült átvennie a vezetést az összetettben. 2004 Giro-győztese nem volt teljesen elégedett, mert szerette volna megszereznie a szakaszgyőzelmet is, de bizakodik, hogy még újra próbálkozhat:

Reuters
  Fotó: Reuters

„A lejtőn próbáltam növelni az előnyt, de Sagannak sikerült követni. Elégedett vagyok a sárga trikóval, de talán a szakaszgyőzelem jobb lett volna. Meg fogom még próbálni újra, hogy összejöjjön!”

Videó összefoglaló:

A 3. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Peter Sagan (Svk) Liquigas-Cannondale 3:09:47
2. Damiano Cunego (Ita) Lampre - ISD  
3. Jakob Fuglsang (Den) Leopard Trek 0:00:21
4. Laurens Ten Dam (Ned) Rabobank Cycling Team  
5. Giampaolo Caruso (Ita) Katusha Team 0:00:48
6. Tejay Van Garderen (USA) HTC-Highroad 0:01:04
7. Frank Schleck (Lux) Leopard Trek  
8. Bauke Mollema (Ned) Rabobank Cycling Team  
9. Juan Mauricio Soler (Col) Movistar Team  
10. Francis De Greef (Bel) Omega Pharma-Lotto  
...  
100. Bodrogi Lászlo (Fra) Team Type 1 - Sanofi Aventis 0:19:58
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. Damiano Cunego (Ita) Lampre - ISD 7:43:16
2. Juan Mauricio Soler (Col) Movistar Team 0:00:54
3. Bauke Mollema (Ned) Rabobank Cycling Team 0:01:16
4. Laurens Ten Dam (Ned) Rabobank Cycling Team 0:01:19
5. Tejay Van Garderen (USA) HTC-Highroad 0:01:21
6. Frank Schleck (Lux) Leopard Trek 0:01:25
7. Jakob Fuglsang (Den) Leopard Trek 0:01:32
8. Danilo Di Luca (Ita) Katusha Team 0:01:53
9. Steven Kruijswijk (Ned) Rabobank Cycling Team 0:02:00
10. Levi Leipheimer (USA) Team RadioShack 0:02:10
...
122. Bodrogi Lászlo (Fra) Team Type 1 - Sanofi Aventis 0:38:39

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Soler elszökött Scleckék elől Svájcban
A tegnapi prológ után rögtön belecsapott a lecsóba a Svájci Körverseny mezőnye, hiszen Airolóból indulva 149 kilométer megtétele után Crans-Montana hegyi befutója várta a bringásokat…...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Cancellara repült hazai közönség előtt
A svájci Fabian Cancellara hazája körversenyének (június 11-19.) 7,3 kilométeres egyéni indításos prológján is bizonyította klasszisát, nagy különbséggel verve ellenfeleit a nehéz pályán....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Holnaptól Svájci Körverseny, Bodrogival
A Tour de France előtt a Svájci Körversenyen készülhetnek utoljára éles körülmények között a profi bringások az év legfontosabb kerékpárversenyére, ennek megfelelően több csapat a Tour-sorát állítja ki a június 11. és 19. között...
Tovább a teljes cikkhez »