Contador tagadott, lelkizett, kritizált

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 26. 18:20
Az idei Tour de France-on klenbuterollal bukó Alberto Contador doppingügyében ma kezdődtek a meghallgatások a spanyol szövetség előtt, előző este azonban a spanyol bringás még televízió interjút adott a Teledeporte adásában.


Nem volt meglepetés, hogy a háromszoros Tour-győztes ezúttal is tagadta a vádakat: „Nem inogtam meg egy pillanatra sem, mert sosem csináltam szabálytalan dolgot.” – mondta többek között a nézőknek.

Amikor lehetséges visszavonulásáról kérdezték a 27 éves spanyolt, amennyiben megbüntetnék, így válaszolt elfúló hangon: „Kétségtelenül korai lenne ilyet kijelenteni, de nem tudnám garantálni, hogy folytatnám.”

Contador továbbra is kitart a szennyezett húsra épített védekezés mellett, és elmondta, hogy szeretné, hogy minél előbb megoldódjon az ügy, mert amióta tart, nagyon nehezen viseli: „Igazán nehéz, és továbbra is nehéz. Voltak borzasztó pillanataim, olyan alkalmak, amikor este nem tudsz elaludni… Az igazság az, hogy nem kívánom ezt senkinek.”

Contador kritizálta volt csapatát, az Asztanát, akik szerinte cserben hagyták. „És a legjobb az egészben, hogy ezen meg sem lepődtem. Úgy tűnt, hogy nem adták meg nekem azt a tiszteletet, amit én megadtam nekik.” – összegzett.

A háromszoros Tour-győztes a médiát sem kímélte: „Hihetetlen sok csúsztatás jelent meg, amivel rossz híremet keltették, többet foglalkoztak ezzel, mint amikor megnyertem a Tour de France-t. Bizonyos médiumok teljesen elfogultan csak a negatív híreket közölték, még a rám nézve pozitívakat is negatív színben tűntették fel, befolyásolva így az olvasókat. semmi sem rosszabb, mint a társadalmi megítélés, amikor bárki jogtalanul vádaskodhat.”

Az üggyel kapcsolatos korábbi hírek a Bringahíradó főoldali ajánlóboxban!  

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Contador gondjai egyre nőnek - frissítve
Az egyik vezető spanyol marhahús-tenyésztői szervezet (ASOPROVAC) súlyosan bírálta a doppingolással gyanúsított Tour-győztest, Alberto Contadort, aki folyamatosan azt állítja, hogy a klenbuterol, a tiltott szerrel kezelt marha...
Tovább a teljes cikkhez »