Bréking: kizárták Andy Schlecket

Létrehozva: 2010. szeptember 7. 14:38
Nem engedte rajthoz állni a Saxo Bank csapatfőnöke, Bjarne Riis az idei Tour de France második helyezettjét, a luxemburgi Andy Schlecket a spanyol körverseny keddi, tizedik szakaszán. Rajta kívül Stuart O'Grady előtt is lezárult a sorompó. "Megszegték az istálló belső szabályzatát", alkoholt fogyasztottak.

Szakatlan módon sem Riis, sem az istálló nem adott ki hivatalos közleményt az ügyben, a hírek szerint a keddi etap után áll a nyilvánosság elé a Saxo dán csapatmenedzsere.

 

Nem mindig, de nagyon gyakran doppingügy húzódik a hasonló esetek hátterében, de Riis elöljáróban annyit azért elárult, most másról van szó.

Andy Schlecknek, az idei Tour de France összetettbeli második helyezettjének már csak levezetést jelentett a Vuelta, a 77. helyen állt a rangsorban tíz szakasz után. Testvére, egyben csapattársa, a piros trikóra hajtó Frank Schleck azonban számított volna a segítségére.

Mint ismeretes, a Schleck-fivérek az idény végén szakítanak Riss-szel és a Saxóval, és egy új, luxemburgi csapatban folytatják pályafutásukat.

"Elismerem, hogy alkoholt fogyasztottam a vacsora után, ami a csapat házirendjébe ütközik. Ezért küldött haza Bjarne engem és Stuartot. Vállalnom kell a felelősséget, még akkor is, ha túl szigorúnak érzem a döntést. Dehát ő a főnök, neki kell döntenie, legjobb belátása szerint" - nyilatkozta Schleck a cyclingnews.com megkeresésére.

Hozzászólások
24 ÓRA
20:53  Pünkösdkor jön a Gemenci Nagydíj18:11  Hegy volt, változás nincs a Girón  Megvan az olimpiai magyar bringásVa  151 km után beérték, de megnyerte!Va  Vállzúzódás miatt száll ki a Giró-bólSzo  Costa Rica-i siker, dán ász rózsaszínben  Triplázott a sprinterkirály a GirónSze  Giro: A "közellenség" ért célba elsőkéntKe  Joaquim Rodríguez mindent vitt  Apró hegyimenő sikere a Girón  Hazaért a szökevény a durvuló Girón  Londonra finiselnek a hegyikerekesekCsü  Cavendish második szakaszgyőzelmeSze  Az amerikaiak uralják a Giro d'Italiát  Elkaszálták Cavendisht - videóVa  Bukás után Cavendish-győzelem!Szo  Amerikai győzelem a Giro prológjánVa  Rekordot döntöttek a hazai bringások!Sze  Új néven a vezető hazai bringa csapatCsü  Tizenkét évet kapott Ricco!Sze  Rögtön bevallotta, hogy doppingolt!Va  Nem kell sárdobálás! Sipos visszalépettCsü  CET-bemutató nemzetközi sztárokkalSze  Bummal indult a Bam!Ke  Parti és Benkó ott lehet az olimpiánVa  Észak pokla: Boonen legenda lett!  Pisztolylövéssel indul a kampánySze  Contador nem fellebbez, Schlecké a Tour!  Gepidával a világ körül! (x)Va  Flandriai kör: Boonen újra a csúcson!  Újvidéken kezdődik az olimpiai válogatóKe  Két keréken a jövőbe! (x)  4+1 érv a minőségi magyar bringa mellettSzo  Ausztrál siker a Milánó-San Remón!  Magyar minőség, melyet Európa is szeret  Ez a Wiggins akár Tourt is nyerhetSzo  Öt kilométer “segítség” Evans-nek  Valverde Andalúzia uraKe  Az Eurosporttól az elnöki székbe...  Armstrong ezüstérmes lett PanamábanCsü  Újabb Tour-győztes bringást tiltottak elSze  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Kétéves eltiltás Contadornak!Szo  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolója
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók