Az utolsó lehelet döntött az Omloopon!

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 26. 17:36
Óriási küzdelmet vívott a holland Sebastian Langeveld és a címvédő spanyol Juan Antonio Flecha a belga szezonnyitó klasszikuson, aminek végén 10 cm döntött Langeveld javára.


A 203 kilométeres UCI-1.HC kategóriás Omloop Het Nieuwsblad viadalon a lehető legrosszabb körülmények, eső, szél várták a kerekeseket, akik között az utolsó 50 kilométeren kezdődött el a meccs, miután utolérték a táv jelentős részét szökésben töltő csoportot.

Langeveld egyedül támadott az egyik rövid, macskaköves emelkedőn, és 30-40 kilométerrel a vége előtt már úgy látszott, meglehet neki a győzelem. Egy tízfős üldözőboly többek között Flechával, a holland bajnok Terpstrával, Boommal és Roelandts-szal már több mint egy perc hátrányba kerültek, a mezőny maradéka Gilberttel, Hushovddal, Boonennel pedig már két percre jöttek.

Reuters
  Fotó: Reuters

Azonban az egyik macskaköves részen egy kisebb bukás csörömpölő hangjára a zavart kihasználva Flecha „belószolt”, és üldözni kezdte Langeveldet. Bár kísérőkocsija nem egyszer, nem kétszer segített be az oldalszélben, de ennyi belefér, s az utolsó 10 kilométerre utolérte a spanyol a hollandot.

Reuters
  Fotó: Reuters

Flecha érezte, hogy nem gyors, 3-4 kilométerrel a vége előtt támadott is, sikertelenül. Az utolsó kilométeren aztán összecsaptak a bemacskásodott lábak, erő lehet, hogy kevés maradt az iszonyú körülmények között megfáradt izmokban, de az összpontosítás annál nagyobb volt, akár egy repülőversenyen.

Reuters
  Fotó: Reuters

2-300 méterrel a vége előtt aztán a holland indított, a spanyol tette a kereket, s úgy látszott, nyerő lehet hátulról, de Langeveld mellé érve Flechát már a görcs rángatta. Végül az erejével teljesen elkészült két kerekes közül a fiatalabban maradt egy lehelettel több szusz, s 10 centiméterrel verte a célvonalon rutinosabb ellenfelét.

Reuters
  Fotó: Reuters

Az utolsó kilométer a belga Sporzán IDE KATTINTVA tekinthető meg.

EREDMÉNY:
1. Sebastian Langeveld holland Rabobank Cycling Team  
2. Juan Antonio Flecha Giannoni spanyol Sky Procycling a. i.
3. Mathew Hayman ausztrál Sky Procycling 0:01:00
4. Yoann Offredo francia FDJ 0:01:03
5. Luca Paolini olasz Katusha Team a. i.
6. Niki Terpstra holland Quickstep Cycling Team a. i.