„Nehéz nap volt, a végén megéreztem. Kicsit bemelegítettem a verseny előtt, és már a 0. kilométernél támadtam. 200 kilométer az élen kikészített, nem tudtam sprintelni a végén, de megpróbáltam.
Szamárfület tettem ehhez a szakaszhoz az itinerben, de nehezebb volt, mint vártam. Már egyre jobban éreztem magam verseny közben a közepes hegyeken, de ez kemény szakasz volt, és úgy gondolom, az egész mezőny számára.
Jó ideje már, hogy sprintelnem kellett. Tudtuk, hogy Fedrigo a leggyorsabb közöttünk, majd Cunego, szóval őrá próbáltam tenni a kereket, de nem voltam elég gyors. Mint csapat, megcsináltuk, amit akartunk. Próbáltunk nyerni egy szakaszt és megőrizni a vezető helyünk a csapatversenyben.
![]() |
|
| Fotó: Reuters | |
Még tartom magam. Keményen edzettem. Nem én vagyok a legjobb a mezőnyben, de még van bennem harci szellem, a szakaszra koncentráltam, megpróbáltam belekerülni a szökésekbe.
Azt kell mondjam, az egész Tour alatt nagyszerű volt a közönség, nagyon szurkoltak nekem. Most, hogy egy kis bolyban tekertem, közel tudtak jönni, tudtak beszélni hozzám, én is tudtam válaszolni. Nagyra értékelem a támogatásuk.” – értékelt a texasi, aki talán holnap, csütörtökön, a királyetapon is bevállal egy szökést. Valószínűleg az egész világ szurkol neki, hogy fényesre sikerüljön a búcsúfellépése a Touron.
Pierrick Fedrigo nyerte Sandy Casar előtt a Tour de France 16. szakaszát, egy szökevénycsoport élén, melyben Lance Armstrong is benne volt....
Tovább a teljes cikkhez »

