ÖSSZEFOGLALÓ:
A pénteki etap után a szaksajtó leginkább Alexandre Vinokurovtól
„elvett" szakaszgyőzelemről írt, miszerint csapattársa, Alberto
Contador az utolsó hegyen indított támadásával akadályozta meg a kazah sikerét. A kérdést Bernard Hinault, korábbi ötszörös Tour de
France-győztes rövidre zárta, az Eurosportnak nyilatkozva annyit
mondott a riporternek: „Ön szerint melyik a fontosabb, hogy valaki
etapot nyer, vagy Tourt?!"
A szombati 196 kilométer síknak számított, de a sprinterek mégsem mehettek biztosra, mert a céltól 9 kilométerre a Côte de
Saint-Ferréol 1,9 kilométeres, 6,1 százalékos emelkedője várt rájuk. Nehéz volt megjósolni, hogy kibírják-e Cavendishék a dombot, vagy szökevény, netán egy spekuláns ér haza.
A hajrá előtt azonban egy hármas szökevénycsoportról szólt a szakasz, Pierrick Fédrigo (Bbox Bouygues), Sylvain Chavanel (Quick Step) és Juan Antonio Flecha (Sky) lépett meg. A trió ugyan közel hatperces előnyre is szert tett, a peloton biztosan féken tartotta a különbséget és esélye sem volt egyiküknek sem a hazaérésre.
![]() |
|
Fotó: Reuters |
A szökevényeket 12 kilométerrel a cél előtt érték be, majd hamar megkezdték az utolsó emelkedőt a versenyzők. Először Alessandro Ballan indult meg, akit kicsit később csendben Alekszandre Vinokurov követett, a kazah a hegytetőn érte útol az olaszt, majd minimális előnyét a lejtmenetben képes volt megtartani a kissé megrostált mezőnnyel szemben és 13 másodperc előnnyel hazaért.
![]() |
|
Fotó: Reuters |
Vasárnap a mezőny eléri a Pireneusokat, ahol négy kőkemény szakasz várja a kerekeseket, rögtön egy hegyibefutóval fűszerezve.
A 13. szakasz összefoglalója
A 13. SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE:
1. VINOKOUROV Alexandre | ASTANA | 4h 26' 26" | |
2. CAVENDISH Mark | TEAM HTC - COLUMBIA | 4h 26' 39" | 00' 13" |
3. PETACCHI Alessandro | LAMPRE - FARNESE | 4h 26' 39" | 00' 13" |
4. HAGEN Edvald Boasson | SKY PRO CYCLING | 4h 26' 39" | 00' 13" |
5. ROJAS Jose Joaquin | CAISSE D’EPARGNE | 4h 26' 39" | 00' 13" |
6. DEAN Julian | GARMIN - TRANSITIONS | 4h 26' 39" | 00' 13" |
7. GESLIN Anthony | FDJ | 4h 26' 39" | 00' 13" |
8. HUSHOVD Thor | CERVELO TEST TEAM | 4h 26' 39" | 00' 13" |
9. BOLE Grega | LAMPRE - FARNESE | 4h 26' 39" | 00' 13" |
10. MONDORY Lloyd | AG2R LA MONDIALE | 4h 26' 39" | 00' 13" |
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA:
1. SCHLECK Andy | TEAM SAXO BANK | 58h 42' 01" | |
2. CONTADOR Alberto | ASTANA | 58h 42' 32" | 00' 31" |
3. SANCHEZ Samuel | EUSKALTEL - EUSKADI | 58h 44' 46" | 02' 45" |
4. MENCSOV Gyenisz | RABOBANK | 58h 44' 59" | 02' 58" |
5. VAN DEN BROECK Jurgen | TEAM RADIOSHACK | 58h 46' 07" | 04' 06" |
7. GESINK Robert | RABOBANK | 58h 46' 28" | 04' 27" |
8. RODRIGUEZ OLIVER Joaquin | KATUSHA TEAM | 58h 46' 59" | 04' 58" |
9. SANCHEZ Luis-Leon | CAISSE D’EPARGNE | 58h 47' 03" | 05' 02" |
10. KREUZIGER Roman | LIQUIGAS-DOIMO | 58h 47' 17" | 05' 16" |
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS:
17:16: Köszönjük a figyelmet, vasárnap megkezdődik az ötnapos,
négyszakaszos erőpróba a Pireneusokban, amiről minden délután élőben
számolunk be!
17:15: A mezőnyhajrát Mark Cavendish nyerte Alessandro Petacchi előtt, utóbbi átvette a zöld trikót Thor Hushovdtól.
17:14: Vinokurov előnye túl nagy volt, megnyerte a szakaszt!
17:12: Két kilométer van hátra, ha megtorpan a mezőny, Vinokurov hazaérhet, de nagyon szoros a csata!
17:10: A kazah 10 másodperccel vezet üldözői és 14-gyel a mezőny előtt.
17:09: Vinokurov szakaszt szeretne nyerni, ha már pénteken úgy sem sikerült, lehagyta Ballant és egymaga száguld le a lejtőn.
17:07: Felértek a hegycsúcsra, Ballan vitte a hajrát nyomában Vinokurovval, de a darabokra szakadt főmezőny élcsoportja a nyomában van.
17:03: Elkezdődött a hegy, a spekulánsok pedig megindultak, Alessandro Ballan próbálkozott először, mögötte hárman léptek meg még a mezőnytől, miközben Armstrongék leszakadtak a pelotonból.
17:00: Vége a szökésnek, együtt a mezőny, 1,5 kilométer múlva
pedig kezdődik az 1,9 kilométer hosszú, 6,1 százalékos Côte de
Saint-Ferréol.
16:58: Az utolsó 12 kilométeren belülre lépve 19 másodperc a különbség, mindjárt vége Fletcha, Fredrigo és Chavanel kalandjának.
16:57: Az Asztanából Hernández Blazquez bambult el egy pillanatra és bukott, jól van, de csak késve ült vissza biciklijére.
16:51: Az utolsó 20 kilométer következik, 33 másodperc a különbség, szinte látja a mezőny az élen állókat.
16:47: A mezőny nem akarja túl korán utolérni a szökevényeket,
nehogy egy újabb csoport próbálkozzon, jelenleg 35 másodperc körül
stabilizálódott a trió előnye.
16:41: Armstrong a mezőny végén pedálózik, kedélyesen beszélget csapattársaival.
16:39: Az utolsó 30 kilométeren belülre értünk, a különbség 35 másodperc.
16:35: A versenyzők 42 km/h-s átlagot tekertek az első három órában, amely jó tempónak számít.
16:34: A trió jelenleg 50 másodperc előnnyel halad, a legnagyobb különbség 5 perc 30 másodperc volt, perceken beéri őket a peloton.
16:32: Öt kisebb emelkedővel kell/kellett megbirkóznia a
mezőnynek szombaton, rögtön a rajt után pedig egy háromfős
szökevénycsoport lépett el: Pierrick Fédrigo (Bbox Bouygues), Sylvain Chavanel (Quick Step) és Juan Antonio Flecha (Sky).

16:30: Köszöntjük kedves Olvasóinkat, a Tour de France 13. szakaszán az utolsó 36 kilométerre kapcsolódunk be!