Andy Schleck: A Pisztolyos erős, mi?

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 22. 18:59
Andy Schleck nyerte a Tour de France királyetapját, a 17. szakaszt a Tourmalet-n, de nyilatkozatából kiderül, azért nem felhőtlen az öröme, hiszen legfőbb célja, hogy leszakítsa Contadort, nem sikerült:


Elégedett vagyok a szakaszgyőzelemmel, de szerettem volna felhúzni a sárga trikót is, ami sajnos nem sikerült. Igazán keményen próbálkoztam, higgye el mindenki. Váltottam ritmust, és mindent megpróbáltam, de azt hiszem, ugyanazon a szinten vagyunk hegyen.

Alberto is támadott, és tudtam vele menni – gyors válasz volt – de végül ő nem sprintelt a szakaszgyőzelemért, mert én vezettem végig. Nagyra értékelem ezt, ez is mutatja, hogy nagy bajnok.

Megpróbáltam kitalálni, hogy érzi magát. Meg kell nézned valakit, hogy lásd milyen állapotban van. Úgy gondolom, sokat megtudhatsz erről, ha valakinek a szemébe nézel. Nem volt ma rajta a napszemüveg, tehát láthattam a szemét, ezért néztem annyiszor hátra. De mindig jól nézett ki, és ez kikészített.

Reuters
  Fotó: Reuters

A Pisztolyos erős, mi? Nem bírtam leszakítani. Mindig ott volt. Próbáltam megtalálni, mikor kerül gondba, de nem szenvedett. Sőt, ő is támadott, hogy megmutassa: Figyelj öcsi, én még itt vagyok! Jobb ha befejezed velem a játszadozást. Amikor hátrafordultam, megkérdeztem: Vezetsz? És nem vezetett. Én ugyanezt tettem volna. A végén pedig hagyta, hogy megnyerjem a szakaszt.

Nagyon örülök, hogy sikerült ma a győzelem – ez az idei Tour királyetapja. A Tourmalet-n nyerni olyan, mint az Alpe d’Huez-en.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Schleck szakaszsikere, Contadoré a Tour?
Andy Schleck nyerte a Tour de France királyetapját a Pireneusokban, de Alberto Contador végig tapadt rá, és így megőrizte a sárga trikót és a 8 másodpercet, ami valószínűleg a végső győzelmet is jelenti számára....
Tovább a teljes cikkhez »