Aki látványos bukásokra kíváncsi...

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 19. 10:08
Érdekes eset volt a Giro d’Italia 9. szakaszán, amikor a versenyzők nyíltan felléptek a szervezők által megálmodott kritérium (városi háztömb körüli verseny) ellen. Az összetettben vezető Danilo Di Luca mikrofont ragadott, és tájékoztatta a jelen lévő több ezer nézőt, hogy a sportolók nem fogják kockáztatni a testi épségüket, még a hatalmas tömeg kedvéért sem. Többen nyíltan kritizálták a versenyzőket, hogy néhányan az öregebb versenyzők közül befolyásolják a többieket, mert nincs kedvük „felemelni a seggüket” minden kanyar után. A versenyzők arra hivatkoztak, hogy sok autó parkol a pályán, és helyenként szembe jön a forgalom a másik sávban…


 


A szervezők elfelejtik, hogy itt a legtöbbet a versenyzők kockáztatják, és azok az idők elmúltak, hogy a versenyző fogyóeszköz. Nyilván pénzt kapnak ezért, de ez nem Nascar vagy ketrecharc, ahol a „vér, baleset” a cirkusz része. Itt nincsenek protektorok, csak egy 200 gramm alatti hungarocel darab a fejen, szép csillogó műanyaggal fedve, és egy műszálas leheletvékony szövet, ami semmit sem véd eséskor.

A Giro főszervezője arra hivatkozott, hogy a tavaszi klasszikusok is veszélyesek. Ez így ebben a formában nem teljesen fedi a valóságot. A tavaszi versenyeken főleg specialisták indulnak, akik kívülről ismerik a pályát az utolsó kockakőig, míg a Giro egy többnapos, több szakaszos verseny, napról napra változó tereppel és időjárással. A legnagyobb veszélyt az ismeretlen útviszonyok okozzák.
 
Reuters

Azt sem kalkulálják bele az okosok, hogy a 10. napon már nem ugyan az a koncentrációja egy versenyzőnek, mint egy egynapos versenyen. A nagy körversenyeken jellemzően az első pár napon történik a legtöbb bukás, amikor még mindenki friss és úgy érzi „ma” ő is nyerhet, valamint a második, harmadik héten, amikor már sokan az életükért küzdenek, hiszen majdnem mindenkinek van egy rossz napja, amikor könnyebben hibázik. Minél bonyolultabb egy befutó, annál nagyobb az esély a bukásra, ami nagyban befolyásolhatja az összetett verseny eredményét, vagy akár egy sportoló egész pályafutását, életét.

Nem véletlenül hozták azt a szabályt, hogy az utolsó 3 kilométeren bukásba került versenyző a győztessel azonos idővel lesz rangsorolva. Ez a szabály is az összetettben esélyes versenyzőket védi a sprinteken viszonylag sűrűn előforduló balesetekből kifolyó időveszteségtől. Ezek a bringások nem most kezdték a szakmát, de rajtuk is hatalmas a nyomás, sokat kockáztatnak, nem biztos, hogy okos dolog még szűk, beláthatatlan kanyarokba bevinni őket lefelé.

Nem beszélve az időjárási körülményekről. Esőben még nagyobb a rizikó, bizonyos esetekben nincs esély talpon maradni, ha olaj vagy más láthatatlan anyag kerül az útra, esetleg olyan a burkolat anyaga, hogy esőben korcsolyapályává válik. Az elmúlt évek Giróin több ilyen előfordult, nem véletlen hogy a versenyzők lázadnak a kritériumok és egyéb nézőknek látványos, de annál veszélyesebb szakaszoktól. A körforgalom, fekvő rendőr, járdasziget, felfestések mind potenciális veszélyforrások, hiszen a 200 versenyző 95 százaléka semmit sem lát ezekből. Ha valaki hibázik a mezőnyben, az a dominó elv alapján tömegbukást okozhat.

A versenyzők érdekvédelmi szervezete évek óta harcol a Giro szervezőivel az útviszonyok és a nagyobb biztonság érdekében. A sportolók egyre több csatát megnyernek, előbb utóbb a szervezők is belátják, hogy a verseny a sportolók biztonságának kockáztatása nélkül is lehet izgalmas és élvezhető. Akinek pedig ez nem tetszik, válassza a kerékpár valamelyik extrém ágát, nézzen vagy szervezzen downhill versenyeket, vagy egyéb extrém sportágakat.