Aegon hármas befutó a Tour de Velencén

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 30. 21:12
Az Aegon Cycling Team nagyon jó formában versenyző kerekese, Vígh Zoltán nyerte az első ízben rendezett Tour de Velence országúti kerékpárversenyt, izgalmas futamon, ahol az aegonosoknak sikerült felülkerekedni a Balaton Team bringásain.


Fotó: Vanik Zoltán

A 105 kilométeres verseny egy ideális pályán lett kijelölve, kiskör-nagykör szisztémában a Velencei-tótól északi irányban, egészen Bicske térségéig. A körökben túrákat is indítottak a szervezők, a teljes és egy rövidebb távon is, a mezőnyök semmilyen szinten nem zavarták egymást.

Aki ismeri a környéket, tudja, hogy szelekcióra bőven alkalmas emelkedőkkel találkozhattak a bringások és hazai szinten az útviszonyok is megfelelőek voltak, sőt… A gyér forgalmú utakon a mezőnyben tekerve talán csak egyszer-kétszer fordult elő, hogy a rendőrök által leállított néhány jármű zavaró körülményként hatott volna, ami több, mint ideális.

Vanik Zoltán
  Fotó: Vanik Zoltán

Összeségében a pályáról – főleg ahhoz képest, hogy első rendezés – nagyon pozitívan lehet csak nyilatkozni. Remek volt a helyszín is, sajnos nem az átlagos augusztusi strandidő fogadott minket, így a bekészített fürdőnadrág szárazon maradt, de a tóparti hekkezés azért jól esett verseny után.

Vanik Zoltán
  Fotó: Vanik Zoltán

Magát a versenyt a domborzati viszonyokon túl az erős szél befolyásolta leginkább, ilyen helyzetben a nagy számban jelen lévő csapatokkal nem lehet mit kezdeni, ha okosan bicikliznek. Pár próbálkozás után hamar kialakult a nyerő szökés gerince, ahonnan páran lemorzsolódtak, páran pedig felugrottak, végül is egy változó létszámú, öt-hétfős csoport, Vígh, Molnár, Pintér (Aegon), Szórádi, Müllner (Balaton), Buruczki (Magellan) és Dévai (Cervelo) tekertek sokáig elöl, később az egyre fogyó főmezőnyből Nagy és Verebélyi próbáltak felzárkózni az Aegonból.

Vanik Zoltán
  Fotó: Vanik Zoltán

Az Aegon ma erősebbnek bizonyult, a Balatonnál, ráadásul a Szórádi folyamatos ritmusváltásai is inkább ellenkező hatással sültek el. 30-40 kilométerrel a vége előtt kezdődtek a döntő akciók, Vígh meglépett egyedül, Buruczki hiába próbálta 20-30 méter távolságból üldözni sokáig, nem ment, végül összeállt az elmenésből egy kisebb üldözősor. Hiába, Vígh Zoltánt már esélyük sem volt megfogni.

Vanik Zoltán
  Fotó: Vanik Zoltán

Azonban a vége előtt kb. 5 kilométerrel felérő Nagy Gyula rögtön betámadta ezt a csoportot, s végül megszerezte az ezüstérmet, az üldözésben pedig nyilván nem segítő, így pihenten érkező Molnár István sprinten verte meg a többieket, kialakítva így a totális Aegon sikert.

Vanik Zoltán
  Fotó: Vanik Zoltán

A hölgyek között hegyikerékpáros világkupa-menőnk, Benkó Barbara bizonyult a legjobbnak, aki a jövő hétvégi Európa-bajnokság előtt iktatta be edzésnek a versenyt, s remekül ment, kategóriában óriási fölénnyel nyert, a férfiak között a főmezőny mögötti első leszakadó sorral érkezett.

Fotógaléria IDE KATTINTVA tekinthető meg.

EREDMÉNY - Férfi Abszolút:
1 Vígh Zoltán AEGON Cycling Team Elite (1987) 02:45:52.8
2 Nagy Gyula AEGON Cycling Team Elite (1979) 02:48:03.7
3 Molnár István AEGON Cycling Team Elite (1988) 02:48:16.5
4 Dévai Dániel Cervélo Team Prolog Elite (1989) 02:48:17.2
5 Buruczki Szilárd Magellán Kőbánya TC Elite (1979) 02:48:17.7
6 Szórádi Balázs Cube Balaton Team Elite (1976) 02:48:20.9
7 Pintér Tamás AEGON Cycling Team Elite (1992) 02:49:55.8
8 Verebélyi Viktor AEGON Cycling Team Elite (1980) 02:50:04.6
9 Müllner Zoltán Cube Balaton Team Elite (1978) 02:50:04.8
10 Specziár Viktor Cube Balaton Team Elite (1972) 02:51:54.0
11 Hartmann József Cervélo Team Prolog Elite (1992) 02:51:54.2
12 Szabó-Biczók Márton AEGON Cycling Team Elite (1991) 02:51:54.8
13 Bischof Bálint Cervélo Team Prolog Elite (1990) 02:51:55.3
14 Tarcsay Gergely   Elite (1978) 02:51:55.6
15 Kádár Csaba AEGON Cycling Team Elite (1987) 02:51:55.6
16 Erb Zsolt Pécsi Junior KE Senior1 (1960) 02:51:55.7
17 Vaskó József Cube Balaton Team Master (1967) 02:51:55.9
18 Arany Gábor Cube Balaton Team Elite (1976) 02:51:56.2
19 Takács Tamás Footstrong Elite (1978) 02:51:56.8
20 Pelikán János Cube Balaton Team U17 (1995) 02:51:57.9
21 Török Zoltán AEGON Cycling Team Elite (1977) 02:51:57.9
22 Simon Balázs AEGON Cycling Team Elite (1989) 02:52:02.5
23 Kutács Zsolt AEGON Cycling Team Elite (1986) 02:52:02.8
24 Hajdu Barna AEGON Cycling Team Elite (1988) 02:52:02.8
25 Szabó Tamás Cube Balaton Team Elite (1972) 02:52:14.5
26 Bohács Roland   Elite (1975) 02:54:48.0
27 Varga Bence   Elite (1979) 02:55:40.0
28 Nagy Attila Cube Balaton Team Senior1 (1952) 02:59:52.2
29 Ormánközy Zoltán Cube Balaton Team Master (1967) 02:59:53.0
30 Hollósi Balázs   Elite (1986) 03:02:25.0
31 Fehér Csaba   Elite (1989) 03:02:25.1
32 Zsíros Róbert AEGON Cycling Team Elite (1986) 03:02:26.1
33 Borbély György AEGON Cycling Team Master (1968) 03:02:36.9
34 Gyerkes Péter Market Hungarian Cycling Team Elite (1979) 03:03:39.1
35 Monostori Ákos Szerpentin KE Elite (1983) 03:06:53.7
36 Szabó Péter   Elite (1987) 03:06:54.8
37 Molnár Ferenc   Elite (1977) 03:06:56.1
38 Katona Richárd   Elite (1984) 03:08:12.8
39 Székely Barnabás   U19 (1993) 03:09:45.7
40 Vereby István   Master (1965) 03:13:14.7
41 Szigeti Gergely   Elite (1984) 03:14:32.5
42 Csontos Gábor Market Hungarian Cycling Team Elite (1978) 03:15:44.0
43 Simon György Market Hungarian Cycling Team Elite (1973) 03:15:44.3
44 Klem Zsolt   Master (1965) 03:17:41.8
45 Palai Rajmund   Elite (1974) 03:21:48.0
46 Navratil István   Senior1 (1961) 03:22:54.5
47 Papp Zoltán   Elite (1981) 03:22:54.7
48 Garamvölgyi Péter   Master (1969) 03:22:55.5
49 Soltész Balázs   Elite (1978) 03:24:41.7
50 Zóka-Ujhelyi Zoltán   Elite (1978) 03:27:05.0
51 Lőrincz Péter   Elite (1978) 03:30:32.7
52 Grósz Béla   Senior2 (1951) 03:30:33.2
53 Ecsedi Péter ASE KERÉKPÁR Master (1968) 03:30:34.0
54 Kapornai József   Elite (1973) 03:32:54.0
55 Rack György   Senior1 (1956) 03:43:37.4
56 Duka László   Senior1 (1957) 04:00:06.7
57 Gazdag Zoltán   Master (1962) 04:07:40.9
58 Szabados László   Elite (1977) 05:19:43.5
  Sebestyén László   Master (1967)  
  Dusa Gábor   Master (1967)  
  Egervári Gergely PEPPE KSE Elite (1982)  
  Werderits Ádám Cervélo Team Prolog Elite (1976)  
  Jordán Péter Cube Balaton Team Elite (1973)  
  Tóth Attila Cube Balaton Team Elite (1980)  
  Kiss Gergely AEGON Cycling Team Elite (1981)  
  Pályi Csaba AEGON Cycling Team Elite (1990)  
  Czine Tamás AEGON Cycling Team Elite (1987)  
  Zareczky-Simon Péter   Elite (1973)  
  Ziger Zoltán   Senior2 (1942)  
  Herbánszki Péter   Elite (1991)  
  Macsuga János   Elite (1992)  
  Bende Péter   Elite (1978)  
  Németh Gábor   Elite (1980)  
  Akács István   U19 (1994)  
  Damsits Krisztián   Elite (1974)  
EREDMÉNY - Női Abszolút:
1 Benkó Barbara   Elite (1990) 03:02:36.9
2 Vértesy Mónika   Elite (1984) 03:30:34.2
3 Bényi Krisztina Gruppetto Elite (1978) 04:20:41.3
  Dézsi Mariann   Senior1 (1963)  
  Gyurján Adrienn   Elite (1990)  

Korcsoportos eredménylisták IDE KATTINTVA érhetők el.