A fárasztásról szólt a tizenhatodik, Pergola és Monte Petrano közötti, 237 kilométeres szakasz, mely során három ezer méter fölötti hegyet kellett megmászni a mezőnynek. Bár egy húszfős szökevénycsoport el tudott szakadni a pelotontól, a meleg mégis megfogta a szökevényeket, a legtovább kitartó ukrán Popovicsot a későbbi szakaszgyőztes Sastre két kilométerrel a cél előtt fogta meg. Az esélyesek közül egyébként Basso, Mencsov, Sastre és Di Luca robbantott a hegy aljában, majd a négyesből a rózsaszínű trikóst támadták felváltva. Mencsov végül is elengedte Sastrét és Bassót is, akik nagyobb hátrányban voltak vele szemben, Di Lucát viszont nem. Végül az orosznak lett igaza, hiszen Bassót utolérték Di Lucával, majd ezután gonoszul otthagyta az olaszokat, így a második helyért járó időjóváírással még növelte előnyét az összetettben 5 másodperccel Di Lucával szemben. Sastre nem tudott nagyon közel kerülni, 36 másodpercet, plusz 20 mp időjóváírást hozott, amivel a harmadik helyre jött fel az összetettben. A ma látottak alapján ha különösebb szerencsétlenség nem történik Mencsovval, kijelenthetjük, hogy ő nyeri az idei Girót.

Fotó: Reuters
A 16. etapon történtek részletesen Lengyel Tamás elemzésében olvashatók, ide kattintva!
A SZAKASZ EREDMÉNYE:
| 1. Carlos Sastre |
spanyol |
Cervelo Test Team |
7:11:54 |
| 2. Gyenyisz Mencsov |
orosz |
Rabobank |
0.25 |
| 3. Danilo Di Luca |
olasz |
LPR Brakes - Farnese Vini |
0.26 |
| 4. Ivan Basso |
olasz Liquigas |
0.29 |
| 5. Stefano Garzelli |
olasz |
Acqua & Sapone |
1.19 |
| 6. Francesco Masciarelli |
olasz |
Acqua & Sapone |
1.21 |
| 7. Franco Pellizotti |
olasz |
Liquigas |
| 8. Tadej Valjavec |
szlovén |
AG2R La Mondiale |
2.11 |
| 9. Jose Serpa |
kolumbiai |
Serramenti PVC Diquigiovanni |
2.35 |
| 10. Lance Armstrong |
amerikai |
Asztana |
2.51 |
| 11. Levi Leipheimer |
amerikai |
Asztana |
| 12. David Arroyo |
spanyol |
Caisse d'Epargne |
| 13. Jackson Rodriguez |
venezuelai |
Serramenti PVC Diquigiovanni |
| 14. Kansztancin Szivcov |
fehérorosz |
Team Columbia - Highroad |
3.02 |
| 15. Michael Rogers |
ausztrál |
Team Columbia - Highroad |
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
| 1. Gyenyisz Mencsov |
orosz |
Rabobank |
70:06:30 |
| 2. Danilo Di Luca |
olasz |
LPR Brakes - Farnese Vini |
0:39 |
| 3. Carlos Sastre |
spanyol |
Cervelo Test Team |
2:19 |
| 4. Franco Pellizotti |
olasz |
Liquigas |
3:08 |
| 5. Ivan Basso |
olasz |
Liquigas |
3:19 |
| 6. Levi Leipheimer |
amerikai |
Asztana |
3:21 |
| 7. Michael Rogers |
ausztrál |
Team Columbia - Highroad |
5:54 |
| 8. Stefano Garzelli |
olasz |
Acqua & Sapone |
8:21 |
| 9. David Arroyo |
spanyol |
Caisse d'Epargne |
8:39 |
| 10. Tadej Valjavec |
szlovén |
AG2R La Mondiale |
8:47 |
| 11. Marzio Bruseghin |
olasz |
Lampre - N.G.C. |
9:27 |
| 12. Lance Armstrong |
amerikai |
Asztana |
11:06 |
| 13. Jaroszlav Popovics |
ukrán |
Asztana |
12:04 |
| 14. Jose Serpa |
kolumbiai |
Serramenti PVC Diquigiovanni |
12:14 |
| 15. Kevin Seeldrayers |
belga |
Quick Step |
13:57 |