1. Nati Emléktúra a Pilisben

Az 1. Nati Emléktúra Csobánkáról indult, a szervezésben Kaposi Zoli segítségére voltak a közeli barátok, Nati csapata, a Száguldó Virágok, Szabó Tamás az adminisztratív feladatokban és a pályakijelölésben, a velo.hu portál a hírverésben, a Láry-Fáry étterem a bázis biztosításában és a vendéglátásban működött közre.

Két táv közül (68-/89km) választhattak a teljesítők. A 68 kilométeres útvonalon terepen, a Hosszú-hegyen keresztül jutottunk el Pilisszentkeresztre, Nati nyughelyére, ahol az első ellenőrző ponton egyik kedvenc cukrászdája kertjében vártak friss káposztás pogácsával a pontőrök.

	Fotó: Takács Tamás

Ezután lankás, de hosszú emelkedő következett a Dobogókői úton, egészen a Két Bükkfa-nyeregig, ahol az újabb ellenőrző pont és frissítés után a Hoffmann fogadóig ereszkedtünk le az országúti bringások által is közkedvelt aszfaltúton.

Mindenképpen meg kell köszönnünk a rendezőknek a teljesítménytúrához képest példás kijelölést, a talajra festett nyilakkal és a faágakra kötözött színes szalagokkal olyannyira egyértelművé sikerült tenni az útvonalat, ami még egy kisebb maratonversenynek is becsületére vált volna.

	Fotó: Varga Viktória

A Hoffmann fogadó után „recegős”, köves emelkedő és hosszú mászás következett, de a nyereg tetején a csodaszép kilátás a Visegrádi-hegység völgyeire kárpótolt a fáradalmakért. Ezután várt ránk a túra legfárasztóbb lejtője a Szőke Forrás-völgyéig, kimondottan köves, gyors, rázós úton, ahol örülhettek, akiknek fully volt a fenekük alatt. Újabb ellenőrzőpont, újabb lehetőség az energia-pótlásra.

	Fotó: Takács Tamás

Szükség is volt a felfrissülésre mert a túra leghosszabb mászását kellett ezután teljesíteni, nagyszerű rálátással a Szőke Forrás-völgyére, szerencsére a végig árnyékos útvonalon a kánikulából nem éreztünk semmit.

Aszfaltos átkötéssel tekertünk át - a Kisrigó vendéglőt érintve - Pap-rét felé, ahonnan a hosszabb, 89 kilométeres túrát választók tettek még egy 20 kilométeres hurkot Visegrád felé. Pap-rétről a Pilis egyik legszebb panorámájú erdőgazdasági útján ereszkedtünk le Szentendre határába, ahonnan a Kő-hegy felé vettük az irányt a napfényes dózerúton.

	Fotó: Takács Tamás

Többek szerencséjére a Kő-hegyre nem kellett felmászni, a vízműnél és az újabb ellenőrző pontnál letértünk balra, hogy ismét aszfalton folytassuk utunkat Pomáz felé. A váratlan fordulat ezután következett, amikor a pomázi főúton átvágva egy aszfaltozott „fal” meredezett előttünk, néztük is, hogy biztosan nem arra kell menni, de az útirányt továbbra is egyértelműen jelző nyilak, bizony arra mutattak…

	Fotó: Takács Tamás

Na, nem baj, majd a következő kereszteződésben letérünk, gondoltuk, de nem… Bizony, kaptunk a végére egy amolyan „natis” fricskát: „nehogy már fáradtak legyetek” alapon, még meg kellett mászni a Majdán-nyeregig egy olyan köves emelkedőt, ami egy olimpiai-krossz pályának is nyugodtan része lehetett volna, a végén pedig lesben álltak az utolsó pontőrök, hogy sorfalat állva biztassák azokat, akik esetleg leszálltak a bringáról.

	Fotó: Takács Tamás

A túra közben is végig nagyon színvonalas volt a frissítés, csomagolt csokik, müzliszeletek, hideg(!) víz, de a Láry-Fáry étteremben következett a valódi jutalom: friss limonádé (opciós sör), ízletes tészta és sütemény formájában. Egy kis baráti beszélgetés, majd indulhattunk is haza, akár még egy egyre gyorsuló 3H is belefért a végére. Köszönet a szervezőknek és nem is üzenhetnénk mást: Jövőre ugyanitt!

	Fotó: Takács Tamás

A teljesítménytúráról készült fotók IDE KATTINTVA nyithatók meg.

	Fotó: Takács Tamás