Tóth nyolcadik, Bútor 13. lett Svájcban

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 25. 16:22
Az ifj. Tóth János, Tagai Róbert páros a nyolcadik, a Bútor Róbert, Tóth Imre kettős a 13. helyen végzett az International Rally Chaallenge (IRC) versenysorozat kilencedik, utolsó előtti futamán, Svájcban. A Rally International du Valais elnevezésű viadalt a belga Freddy Loix nyerte.


A Peugeot 207-essel versenyző ifj. Tóth a háromnapos viadal alatt stabil teljesítményt nyújtott, és a gyorsasági sszakaszokat a 7–11. helyen zárta.

A hétszeres abszolút magyar bajnok ifj. Tóth két szakaszon 7., kettőn a nyolcadik, hét alkalommal a kilencedik, kétszer a tizedik, háromszor pedig a 11. leggyorsabb volt.

Ez volt a 40 esztendős klasszis második legjobb eredménye az IRC-ben. Először három futammal korábban, Csehországban volt pontszerző, egészen pontosan hatodik, és most újabb egy ponttal gyarapodott.

A Suzuki Swifttel induló Bútor Róbert teljesítménye is elismerésre méltó, hiszen a mindössze 1,6 literes versenygéppel szerezte meg a 13. helyet a Super 2000-es autók és a többi, magasabb kategória-besorolású jármű mögött.

Bútor az A6-os géposztály legjobbja volt, de az ő eredménye az IRC-sorozatba nem számít bele.

 

IFJ. TÓTH JÁNOS: A NYOLCADIK HELY JÓNAK MONDHATÓ
„Nehéz magunkat bárkihez is mérni, hiszen az első hat pilóta gyári hátszéllel versenyez, mi viszont egy nemzeti bajnokságból érkeztünk, úgyhogy leginkább a helyi menőkhöz kerülhettünk közel” – mondta a Peugeot 207 S2000-essel versenyző, hétszeres abszolút bajnok magyar pilóta a távirati irodának. – Ez olykor sikerült is, sőt, volt amikor előttük végeztünk, úgyhogy a nyolcadik hely mindenképpen jónak mondható. Főleg úgy, hogy először voltunk itt, s az időnk jó részében próbáltuk megszokni a körülményeket, az aszfaltot.”

 

 

INTERNATIONAL RALLY CHALLENGE (IRC), RALLYE INTERNATIONAL DU VALAIS, ABSZOLÚT VÉGEREDMÉNY:
1. Freddy Loix Belgium Peugeot 207 S2000 2:37:33,5 óra
2. Nicolas Vouilloz Franciaország Peugeot 207 S2000 4,5 mp
3. Luca Rossetti Olaszország Peugeot 207 S2000 53,9
4. Bryan Bouffier Franciaország Peugeot 207 S2000 1:30,3 perc
5. Giandomenico Basso Olaszország Fiat Grande Punto S2000 2:48,2
6. Anton Alen Finnország Fiat Grande Punto S2000 2:52,8
7. Grégoire Hotz Svájc Peugeot 207 S2000 6:15,9
8. ifj. Tóth János Magyarország Peugeot 207 S2000 9:51,4
…13. Bútor Róbert Magyarország Suzuki Swift S1600 12:07,7