Történelmi pillanatok, boldog "Turisták"

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 29. 22:32
A közönségkedvenc Turi Tamás nyerte a III. Hell Energy Drink – Ózd Rali prológját. Az egri pilóta szokás szerint kiszolgálta a lelkes publikumot, s miután a legjobb időt (1:00,52 percet) autózta az Ózdi Stadionban, egy piruettel búcsúzott el a szombat reggeli viszontlátásig.


 

A prológ egyébként a Rallye 2 küzdelmeivel indult. Az Ózdi Stadionban már ekkor is több ezer ember tapsolt a pilótáknak. A végén Mucsina Tamás örülhetett a legjobban, hiszen 1:06,11 perc alatt tette meg a három kört navigátorával, Csoór Tiborral, így ők bizonyultak itt a leggyorsabbnak.

A Historic is tartogatott meglepetéseket. Igazi retro érzés volt, amikor a mezőny egyetlen Trabantja rótta a köröket a salakon. Az igazi derültség akkor fokozódott, amikor a „Trabi” nem bírta abbahagyni és véletlenül még egy kört futott.

A Béres kontra Béres párharc is nagy csatát hozott. Apa és fia szálltak harcba egymással. Az idősebb Béres József ezúttal nyert a Grande Puntóval autózó Béres József Junior ellen.

A történelmi pillanatok ezután következtek, hiszen Ózdon először láthatta a közönség a hazai rali elitet. A legnagyobb ováció Turi Tamás és Aschenbrenner György produkcióját fogadta.

Fantasztikus három kört produkáltak a versenyzők, melyből, mint végül kiderült, Turi került ki győztesen, mégpedig a legjobb idővel. Az egri pilóta szokás szerint kiszolgálta a közönséget, s miután 1:00,52-t autózott, egy piruette intett búcsút a szombati viszontlátásig.

A trónvédő és trónkövetelő, Benik Balázs és Spitzmüller Csaba csatáját, a miskolci pilóta, Spici nyerte egy hajszállal. Bizony már a salakon is megmutatkoztak az újabb fejlesztésű Mitsubishi Lancer WRC előnyei.

A képzeletbeli dobogó második helye így Spitzmüller Csabáé lett. Úgy látszik, a miskolci pilóta szereti ezt a pozíciót, hiszen a bajnokságban is ezt „bérelte ki” magának, persze csak egyelőre. A harmadik legjobb időt Aschenbrenner György futotta.

A hab a tortán Turán Frigyes belépője volt, aki már indulás előtt megriszálta a Peugeot 307 WRC hátsóját, de ezután magabiztosan verte Béres József Juniort, aki tegyük hozzá, alacsonyabb kategóriájú autóval szállt harcba a prológon.

Az első elsőosztályú „palánkcsók” az A7-esek között csattant, amikor Hering Gyula nekiütötte a Honda Civic farát a kerítéshez, felélénkítve azokat, akik a melegtől esetleg elpilledtek.

Néhány percre a borsodi pilóták kerültek előtérbe. Hadik András és Hankó László harcoltak egymással. Hankó Mitsubishije tett egy tiszteletkört a kapu mögött, a látványos piruett tíz másodperc veszteséget jelentett.

Az S 1600 osztály prológ-csatáját Kakusziék simán nyerték, mint Kakuszi Zsolt mondta, ugyanerre készülnek szombaton is, immár élesben.

Miskolcon láttunk már olyan prológot, ahol egy percen belül autóztak, Ózdon ezt az álomhatárt pénteken este senkinek sem sikerült átlépnie.