Talmácsi dobogóért harcolt, 6. lett

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 18. 12:58
Eleinte vezetett, a futam döntő hányadában a második helyen haladt, végül azonban be kellett érnie a hatodik hellyel Talmácsi Gábornak a gyorsaságimotoros-világbajnokság Német Nagydíján a Moto2-es kategóriában a Sachsenringen. A versenyt a hajrában a magyar pilóta csapattársát, Andrea Iannonét megelőző Toni Elías nyerte, aki ezzel megerősítette helyét a pontverseny élén.


 

Nem kedvezett az időjárás Talmácsi és Iannone számára, akik azok után, hogy az ötödik, illetve az első helyet szerezték meg az időmérőn, mindössze a 23. és 29. pozícióban zártak a délelőtti esős körülmények között tartott bemelegítésen.

Aztán a pálya a futam kezdetére felszáradt, így száraz körülmények között rajtolt el a kategória 41(!) versenyzője. A korábbi 125-ös világbajnok honfitársunk szokásához híven szenzációs rajtot vett, az első kanyarban csapattársa minimális kisodródásával a második sorból rögtön az élre állt.

Öröme nem tartott sokáig, Iannone hamarosan visszaelőzte, igaz a többiek mintegy öt másodpercre elmaradtak a Speed Up két élénkzöld motorja mögött. A verseny középső szakaszába érve Talmácsi előnye vészesen fogyni kezdett, olyannyira, hogy a célegyenesben két pozíciót bukott.

A hajrára egy kiesés után ismét a harmadik helyre került előre, ám egy hármas csoport, Roberto Rolfo, Fonsi Nieto és Karel Abraham könnyedén megelőzte, így maradt a hatodik hely. 

TALMÁCSI GÁBOR NYILATKOZATA:
„Nagyon sajnálom a végét, de annyira csúszkált a motor, hogy annak is örülök, hogy sikerült célba értem vele. Szerintem rossz áttételezést választottunk, ami idő előtt elkoptatta a puha gumikat. Ettől függetlenül mindenképpen úgy vélem, hogy előreléptünk, de nem lehet hátradőlni, hanem továbbra is keményen kell dolgoznunk. Egyre jobban érzem a motort és erre az érzetre is szükség van ahhoz, hogy még gyorsabb legyek. A mai futam is azt mutatja, hogy közel a dobogó, amire mielőbb szeretnék felállni, remélem már Brnoban és egy pódiummal köszönhetném meg a szurkolóimnak a kitartást, a folyamatos biztatást, ami nagyon sokat jelent számomra" –nyilatkozta Talmácsi Gábor.
NÉMET NAGYDÍJ, MOTO2, VÉGEREDMÉNY:
1. Toni Elías spanyol Moriwaki 41:57.745 perc
2. Andrea Iannone olasz Speed Up 3.297 mp.h.
3. Roberto Rolfo spanyol Suter 6.574 mp.h.
...6. Talmácsi Gábor magyar Speed Up 9.555 mp.h.