Talmácsi 14. helyről indul, de bizakodik

Szerző: shLétrehozva: 2010. április 11. 10:36
A 14. helyet szerezte meg a 250 kcm-es géposztály helyére lépő, vadonatúj, Moto2-es kategória történetének első időmérő edzésén Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-világbajnokság Katari Nagydíján. A negyedik sorból induló magyar pilóta mindössze egy másodperccel van elmaradva az első rajtkockát megszerző Toni Eliastól. A gyakorlás után adott nyilatkozatában is elsősorban erre tért ki.


Talmácsi a kvalifikációs tréning elején, rögtön a harmadik körében fél másodperccel gyorsabb volt, mint az eddigi legjobbja, majd a hatodikban tovább javított, de utána gyakorlatilag az utolsó pillanatokig képtelen volt előrelépni. A végén sikerült előreugrania, így megszerezte a tizennegyedik rajtkockát.

„A három edzés alapján az látszik, hogy teljesen egyben van a mezőny. Az időmérő edzéstől jobb eredményt vártam, de mivel az előttem lévők idője közel van hozzám, így küzdelmes versenyre számítok. Holnap még változtatunk a motor súly elosztásán, mert ez ügyben ma sikeresen előre léptünk, de még a kanyarokban mindig vibrál a motor eleje" – vélekedett a Speed Up csapat pilótája.

A MotoGP-ben folytatódott az egész hétvégén uralkodó Casey Stoner menetelése, az időmérőn két tizedet javított a tavalyi első rajtkockát érő idejéhez képest, és 1:55.007-es eredménnyel az élről kezdi a vasárnapi futamot. Mögötte a második és harmadik helyet két yamahás, a címvédő Valentino Rossi és Jorge Lorenzo szerezte meg.

A 125-ösöknél a szezon előtt legnagyobb esélyesnek tartott Marc Marquez tarolt, fél másodpercet verve a mezőnyre zárt az első helyen.

MOTOROS-VB, KATAR, IDŐMÉRŐ EDZÉS, VÉGEREDMÉNY:
125 KCM
1. Marc Marquez spanyol Derbi 2:06.651 perc
2. Pol Espargaro spanyol Derbi 2:07.110 perc
3. Nicolas Terol spanyol Aprilia 2:07.136 perc
Moto2
1. Toni Elias spanyol Moriwaki 2:01.904 perc
2. Julian Simon spanyol RSV 2:02.032 perc
3. Stefan Bradl német Suter 2:02.038 perc
...14. Talmácsi Gábor magyar Speed Up 2:02.916 perc
MotoGP
1. Casey Stoner ausztrál Ducati 1:55.007 perc
2. Valentino Rossi olasz Yamaha 1:55.362 perc
3. Jorge Lorenzo spanyol Yamaha 1:55.520 perc