Százmillióba kerül a Mecsek-rali

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 3. 12:49
Nagyjából százmillió forintba kerül az International Rally Challenge (IRC) versenynaptárába bekerült, idén szeptemberben sorra kerülő Mecsek-rali megrendezése.


Szűcs Zsolt, az esemény sajtófőnöke az MTI-nek szerdán elmondta, az összeg több mint felét a jogdíj teszi ki, a további költségekre a rendezéshez, illetve a televíziós közvetítéshez és a hivatalos személyek vendégül látásához van szükség.

"Az idén két Mecsek-ralit is rendezünk, a 44. kiírás a július 16-17-i verseny lesz, ennek keretében kerül sor a historic Európa-bajnoki és a rali2 országos bajnoki futamra, az IRC naptárába bekerült 45. Mecsek-rali pedig a magyar ob1-es viadal lesz" - mondta Szűcs.

A sajtófőnök jelezte, az IRC 2011-es szezonjában nem lesz argentin futam, így csak európai versenyekre kerül sor, a Pécs környéki esemény olyan helyszínek mellé került, mint Monte-Carlo, San Remo, a Kanári-szigetek vagy Ciprus.

"A kandidálás két évig tartott, 2009-ben és tavaly az IRC képviselője a helyszínen tekintette meg a Mecsek-ralit, s végül a 2010-es futam után döntöttek úgy, hogy befér a nemzetközi versenynaptárba" - mondta Szűcs.

Hozzátette, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) évzáró ünnepségén a Pécs környékén rendezett viadal kapta meg az "Év Autóversenye" különdíjat.

Címkék: mecsek_ralirali