Salakmotor: a magyar csapat alapszakasz-elsőként végzett

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 11. 15:09
A salakmotoros lengyel második liga alapszakaszának utolsó fordulója magabiztos magyar győzelmet hozott, amelynek köszönhetően részt vehetnek a mieink az első ligáért vívott rájátszásban.


 

A kilátogató közönségnek csak az első két futamig kellett izgulnia, mert utána szárnyalt a miskolci együttes. 15-9-nél még reménykedtek a lengyelek, de a folytatás a Speedway Miskolcról szólt.

A hajrá futamai előtt már eldőlt a meccs, de „ráadásként” még Bajerski és Tabaka is nyert, feltéve a koronát a magyarok teljesítményére (a végeredmény: Speedway Miskolc – KSM Krosno 65-25). És nemcsak ezen a találkozón, mert ez a győzelem egyben azt is jelentette, hogy a Speedway Miskolc megnyerte a bajnokság első szakaszát, jöhet a rájátszás az első ligáért.

„Nagy öröm számunkra, hogy így sikerült ez a verseny és az alapszakasz” – mondta Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc csapatvezetője.

„Természetesen azon leszünk, hogy a folytatás is ilyen eredményes legyen: nagy lehetőség előtt állunk és ezzel mindenki tisztában van” – tette hozzá a sportvezető.