Parádézott a magyar kamion a sivatagban

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 6. 11:45
Parádés teljesítményt nyújtott a magyar kamionos trió az Africa Race elnevezésű sivatagi terepraliverseny hatodik szakaszán, mindössze két másodperccel kapott ki a győztes Jan de Rooy-tól. A Qualisport hármasa, vagyis Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Tóth Tamás összetettben a harmadik helyen áll.


A hatodik etapon 335 km-es volt a gyorsasági rész, ezt 3:47 óra alatt tette meg a Scaniával szereplő magyar csapat. Ez olyannyira jó eredménynek számított, hogy második helyet ért, mindössze 2 mp-cel az összetettben a második helyen álló holland egység mögött.

 

Hat nap után még mindig a Hans Bekx (DAF) áll az élen 24:16:38 órás produkcióval, 9:56 perccel előzi meg az Ivecóval száguldó de Rooy-t. A magyarok hátránya 1:02:30 ó, míg a negyedik pozíciót az olasz Giacomo Vismara foglalja el, 3:45:19 órás lemaradással.

 

A Qualisport beszámolója szerint a magyar trió egyre nagyobb népszerűségnek örvend, a külföldi tudósítók is jelentős érdeklődést mutatnak.

 

„Végre ismét jó a kamion, legalább olyan jól ment, mint az első napon, amikor elsők lettünk. Hajszálnyival kaptunk ki, de jól ismerjük ellenfelünk erejét és tapasztalatát, így nagyon örülünk a második helynek” – mondta Kovács Miklós pilóta.

 

A navigátor Czeglédi Péter kiemelte, eddigi minden jól alakul, noha nehéz szakaszokat kellett teljesíteni.

 

„A csapat egyre jobban összeérik, törekszünk arra, hogy továbbra is a lehet0 legjobb teljesítményt nyújtsuk.” – jegyezte meg.