Nyernének, nem matekoznának Juhászék

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 26. 21:55
Nagyszerű emlékek kötik az idei két környéki versenyhez Juhász Csabát és Juhász Zsoltot. Az A/6-os géposztályban ugyanis a testvérpár a szezonnyitó egri viadalon szoros csatában tudott győzni, Miskolcon pedig még az is belefért, hogy megbirkózzanak egy defekttel. Így is sikerrel fejezték be a futamot, tehát ekkor százszázalékos teljesítménnyel vezették a kategóriát. Ebben az esztendőben azonban nincs minuszolás, ezért hiába alakult ideálisan a bajnokság eleje, Juhászék ettől függetlenül még nem dőlhettek hátra.


 

 

Veszprémben anyagi problémák miatt nem tudtak rajthoz állni, Szombathelyen pedig elpártolt mellőlük a szerencse. Eltörött az olajszivattyújuk, ezért kénytelenek voltak idő előtt feladni a versenyt. A mérlegük tehát a III. Hell Energy Drink Ózd Rally előtt már korántsem olyan szépen fest, mint néhány hónappal ezelőtt.

 


Bár a táblázat még mindig Juhászékkal kezdődik, köszönhetően annak, hogy a riválisok is belementek egy nagy adok-kapokba, így a Hondás egység 20 pontjával továbbra is őrzi vezető pozícióját. Baksaiék, Kellerék és Nagy Krisztiánék azonban féktávon belül vannak, ezért nem lehet spórolni, Ózdon gőzerővel nyomni kell, hogy megőrizzék mostani pozíciójukat az élen.

 

"A hosszú, majd' kéthónapos szünetet a családommal próbáltam kellemesen eltölteni, de az autó felkészítése rengeteg időmet és energiámat emésztett föl – árulta el érdeklődésünkre Juhász Csaba. – Nem szeretnénk semmit a véletlenre bízni, tökéletesen felkészített Hondával akarunk rajthoz állni az idei ötödik futamon. Egész biztos, hogy nagyszerű verseny előtt állunk augusztus végén. A két új pályán még soha nem versenyeztem, de örülök, hogy nem csak a megszokott gyorsasági szakaszok lesznek. Kellenek az új élmények, az új kihívások ahhoz, hogy fejlődjön a vezetési technikánk és a versenystílusunk."

 


Juhászék tehát már hetekkel ezelőtt elkezdték a ráhangolódást az ózdi száguldásra, a bajnokság pedig úgy áll, hogy egy újabb sikerrel nagy lépést tehetnek a végső győzelem felé. Persze sokat számít az is, hogy az üldözők hogy szerepelnek a hátralévő versenyeken, de a miskolci páros joggal gondolja: most még a sorsuk a saját kezükben van. Ráadásul azt is meglovagolhatják, hogy ismert környéken gyarapíthatják pontjaik számát.