Időmérő: Rossi szárnyalt, Talma beégett

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 2. 10:28
Mindössze a hetedik sor végéről indulhat Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-világbajnokság Japán Nagydíján vasárnap, miután a Moto2-es kategória időmérő edzésén több mint másfél másodperccel elmaradva a győztes Julian Simón mögött a 28. helyen zárt. A királykategóriában öldöklő csata folyt az első rajtkockáért, végül egy hajszállal Andrea Dovizioso felülkerekedett Valentino Rossin és Casey Stoneren.


A magyar versenyző az edzés elején, negyedik körében megfutotta legjobb idejét, amelyen a későbbiekben nem tudott javítani, így a mezőny egyszerűen elszáguldott mellette.

Tavaly áprilisban a hetedik helyről indulva lett negyedik a 250 köbcentiméteresek futamán, ezúttal óriási bravúrra lenne szüksége ennek megismétlésére.

A királykategóriában súlyos júniusi mugellói lábtörése óta a legjobb eredményt érte el a címvédő, kilencszeres világbajnok Valentino Rossi, aki centikkel lemaradva az első rajkockáról a második lett.

Az élről kétéves MotoGP-pályafutása során először Andrea Dovizioso indulhat, aki vasárnap élete második premier kategóriás győzelmét arathatja.

A pontversenyben éllovas Jorge Lorenzo a negyedik lett, mivel a pénteken kulcscsonttörést szenvedett Dani Pedrosa határozatlan időre kidőlt, így ellenállás nélkül növelheti egyébként is tekintélyes előnyét az összetettben.

JAPÁN NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS, MOTO2:
1. Julian Simón spanyol Suter 1:53.008 perc
2. Scott Redding brit Suter 0.284 mp.h.
3. Takahasi Juki japán Tech 3 0.431 mp.h.
...28. Talmácsi Gábor magyar Speed Up 1.637 mp.h.
MotoGP
1. Andrea Dovizioso olasz Honda 1:47.001 perc
2. Valentino Rossi olasz Yamaha 0.054 mp.h.
3. Casey Stoner ausztrál Ducati 0.104 mp.h.
125 KCM
1. Marc Márquez spanyol Derbi 1:58.030 perc
2. Nicolas Terol spanyol Aprilia 0.417 mp.h.
3. Bradley Smith brit Aprilia 0.996 mp.h.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Összetörte magát a MotoGP bajnokesélyese
VIDEÓ! Bármennyire furcsa, könnyen lehet a Japán Nagydíj pénteki első szabadedzésén dőlt el a 2010-es gyorsaságimotoros-világbajnoki sorozat a királykategóriában, miután az éllovas Jorge Lorenzo egyetlen talpon maradt üldözője,...
Tovább a teljes cikkhez »