Hernádi László Belgrádban is győzött

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 8. 11:40
Belgrádban rendezték a Közép-Európa Zónabajnokság pályaverseny-sorozatának hatodik fordulóját. A versenyen elindult és győzött kategóriájában Hernádi László. A tatai autós a harmadik rajtkockából indulva végzett a mezőny élén. A BMW M3-mal versenyző Hernádi eddig öt versenyen indult és negyedszer állhatott a dobogó legfelső fokára. Ezzel természetesen vezeti az összetett ranglistát is.


„Egy szép kis ligetben zajlott a belgrádi pályaverseny, amelyet hatalmas érdeklődés kísért” – mondta a győztes.

 

„Az első időmérő edzésen volt egy súlyos baleset, ami után a második tréninget elhalasztották, így egy mért idő alapján a harmadik helyről rajtolhattam vasárnap délelőtt. A futam második körében sikerült megelőznöm a szerb Petrovicsot, majd az ötödikben a montenegrói Zubert is. A folytatásban csak arra kellett vigyáznom, hogy óvatosan megtartsam előnyömet. Sikerült, így nagyon boldog vagyok, hiszen az ötödik futamon indulva negyedszer végeztem az első helyen. Most sajnálhatom igazán, hogy néhány hete Szlovéniában elromlott az üzemanyag-pumpa az autóban.”

 

A győzelemmel Hernádi László öt pont előnnyel vezet a sorozatban. A magyar autós a hétvégén a horvátországi Cabarban versenyez az FIA Hill Climb Challenge-sorozatban. Ez a helyszín különösen kedves számára, hiszen ötből négy alkalommal győzni tudott itt.

 


Eredmény, Közép-Európa Zónatrófea (CEZ) pályabajnoki sorozat, 6. forduló, Belgrád, Szerbia
N kategória, 13 induló:
1. Hernádi László (magyar) BMW M3 17.02,20
2. Ivan Zuber (montenegrói) Honda 21.32,82
3. Szrdjan Petrovics (szerb) Mitsubishi EVO9 24.34,53
Összetett verseny, a 6. forduló után:
1. Hernádi (magyar) 40 pont
2. Zuber (montenegrói) 35 pont
3. Popovics (montenegrói) 12 pont
Címkék: hernadi_laszlo