Feltöltődve az ózdi sikerélménnyel

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 6. 17:46
Két futammal az első osztályú ralibajnokság befejezése előtt egyre nagyobb figyelem összpontosul az összetett állásra. A Herczig Norbert, Csökő Zoltán páros Spitzmüller Csaba és Turán Frigyes mögött a harmadik helyen zárt a legutóbbi III. Hell Energy Drink Ózd Ralin.


 

A kiváló teljesítmény egyszersmind azt is jelentette, hogy a duó 62 pontjával fölzárkózott a jelenleg harmadik Benik, Lukács pároshoz. Herczigék tehát lőtávon belül vannak, és mivel tavaly az éves értékelésben dobogóra álltak, nem kérdés, hogy idén is szeretnék megismételni ezt a bravúrt.

Herczig már Ózd előtt hetekkel jelezte, hogy jó érzései vannak a versennyel kapcsolatban, kíváncsiak voltunk, hogy Nyírádra is érvényes-e az optimista szemlélet.

"Azt nem mondom, hogy a murvás futam előtt annyira jók az előérzeteim, de mivel pozitív élményekkel töltődtünk föl Ózdon, nagyon bízom benne, hogy ebből sikerül tovább építkezni - mondta el a Subaru pilótája. - Az észak-borsodi verseny előtt megújult az autó, nyilván ez is hozzájárult ahhoz, hogy nagyon vártuk, és az egész csapat sikerrel teljesítette az augusztusi hétvégét."

"Most egy újabb fontos feladat áll előttünk, hiszen eddig az időeredményeket tekintve murván alaposan elmaradtunk a riválisoktól. A Subarun végrehajtott fejlesztéseknek azonban reményeink szerint nem csak aszfalton lesz meg a másodpercekben is kifejezett eredménye. Természetesen mi is kíváncsian várjuk, hogy miként muzsikál a boxer motor ilyen körülmények között. Így az esztendő végére kezdünk teljesen összebarátkozni a technikával, tavaly is így volt, sikeresen zártuk az évet. Miért ne lennénk optimisták?"

 

Benik Balázs a harmadik 65 ponttal, Herczig Norbert a negyedik 62 ponttal. Öt futam után. A minimális különbség pedig éppen elég motivációs tényező ahhoz, hogy októberben Nyírádon támadjanak a Subarusok. Még akkor is, ha tisztában vannak azzal, hogy a jelenlegi WRC-vel a rangsorban hol van a helyük.

 

"Papíron a harmadik után kell(ene) végeznünk, ha csupán az autók teljesítményét és fejlesztését nézzük – folytatta Herczig Norbert. – A rali azonban éppen ettől szép, hogy olykor öregebb technikával is oda lehet érni a dobogóra. Emlékezzük csak vissza Miskolcra, amikor Turi Tamás a nagyok kiesése után másodiként érkezett be."

 

"A nyírádi futam ismét egy jó lehetőség számunkra, hogy lemérjük, hol tartunk. Ha pedig lehetőségünk nyílik rá, akkor egyértelműen megcélozzuk az abszolút harmadik helyezést. Tudjuk, hogy Benik Balázs még nem tett le a címvédésről, a helyében én is így gondolkodnék."

 

"A csapatunk az előkészületeket elvégezte, Ózd után egy kis motorproblémával kellett megbirkózni. Ez okozott némi bosszúságot, de reményeink szerint október második hétvégéjén ismét számolni kell velünk. Szeretnénk folytatni a porban a remek szereplésünket, hogy a Mecsekben legyen még esélyünk a bajnoki dobogóra."