BRINGA > MAGAZIN

Sárvédőt és laffantyút(!) a kerékpárra! 2011. október 25. 08:03 A nedves, téli idő közeledtével egyre több bringás gyűlik össze a megszokott hétvégi edzőkörökön, Flórián tér, BAH-csomópont, KSI faház, stb. Mindez nagyon jó, ugyanis a lehangoló időjárási körülmények között sokkal kellemesebb az alapozás, ha nem „szürke gondolatokat” inspirál a szürke táj, hanem lehet közben beszélgetni az edzéstársakkal. Egyvalamiről azonban ne feledkezzen meg senki, társaságban a társakat is figyelembe kell venni, és be kell tartani néhány szabályt. Ezek közül most a sárvédelemről lesz szó.
 
Blazsó-interjú a Trans Hungária sikerről 2011. augusztus 21. 20:48 Talán senki számára sem meglepő, hogy Blazsó Márton nyerte a Trans Hungária Maratont, eddigi eredményei alapján és a rajtlistára pillantva ez szinte elvárható volt. Az alábbiakban nem is arról kérdeztük, hogyan sikerült összehozni a győzelmet, inkább arról, mi a győztes véleménye az első hazai négynapos hegyikerékpáros versenyünkről, amiről a beszámolókban ezt olvashatjuk: „4 nap tüdőszaggató hőségben, poros és sziklás útszakaszokon, összesen 377 kilométeren és 7400 méteres szintkülönbséggel"
 
Grósz Béla: Levettem a rajtszámot 2011. augusztus 21. 19:42 Grósz Béla, akit az utóbbi években sokszor láthattunk a hazai mountain bike versenyek dobogóján, és nemzetközi maratonokon is szép eredményekkel büszkélkedhet, elit-versenyzői pályafutásának lezárása mellett döntött. Miért? Kiderül nyílt leveléből, amit egy nappal azután kaptunk, hogy Melts Andrással megnyerték a Trans Hungária Maraton duó kategóriáját:
 
A Hegy hangulata - Tour, Alpe d'Huez 2011. július 26. 09:24 A Tour de France-nak sok híres, hírhedt, rettegett és imádott hegye van. A Galibier, a Luz Ardiden, a Col d’Aspin, a Col de la Madeleine, a Tourmalet… és mégis, valahogy, valamiért az Alpe d’Huez különös helyet jelent minden versenyző és szurkoló szemében. Ezért is volt egyértelmű, hogy azon a hétvégén fogom meglátogatni a francia körversenyt, amikor ez a csodás hely szolgál az aznapi szakasz befutójaként.
 
A Nap, amikor Evans sporttörténelmet írt 2011. július 25. 12:00 Utólag visszatekintve, úgy érzem, hogy kiváló döntést hoztam, amikor az idei Tour De France szakaszai közül a Alpe D’Huez-en végződőt és a grenoble-i időfutamot választottam. Az elsővel kapcsolatban nyilván nem kell magyarázni, hogy a kerékpárosok (egyik) Szentélyének számító hegycsúcson megnézni a „pelotont” egy örök élmény marad. Viszont a grenoble-i időfutam „történelem-író” eseményei mindenképpen a legnagyobb sportélmények közé emelték a szombati szakaszt.
 
Interjú: Michelberger Szilvi Mondrakeren 2011. június 28. 11:51 Michelberger Szilvi hirtelen robbant be a hazai mountain bike életbe, ehhez képest tavaly már elit dobogós helyekkel büszkélkedett a maratonokon. A versenyeken kívül is hamar aktivizálta magát, itt, a Bringahíradó hasábjain is megjelent kiegészítő erősítésekkel foglalkozó sorozata, amivel kapcsolatban legalább annyian ismerték meg, mint a hegyikerékpáros események pódiumán állva. Idén megnyerte a Buda Maraton 20 kilométeres távját, ezüstöt szerzett a Bakony Maratonon, minderre új támogatója, a Mondraker is felfigyelt, a márka „női arca” lett.
 
Kis-Balaton, kis Merida teszt, miegymás 2011. június 23. 16:26 Biciklizni csodaszép hazai tájakon a Kis-Balaton térségben, a jövő évi csúcstechnikával fenekünk alatt, behúzódva közben borozgatni egy termelői egységbe a legmagasabb szőlődombon… Jobb, mint Toscana… OK, a vacsora után fogyasztott fröccsök mellett mondjuk a taiwani gyártósorok márkák szerinti megosztása volt a téma, de egye fene, elvégre hivatalos 2012-es Merida Reacto országúti tesztnapokon voltunk Zalakaros közelében, a hazai forgalmazó vendégszeretetét élvezve.
 
Edzésért büntették a világkupa éllovast 2011. május 25. 09:48  6 Benkó Barbarát, aki a 23 év alatti hölgyek között vezeti a hegyikerékpározás olimpiai számának világkupa-összetettjét, rendőrök meszelték le edzés közben, s most büntetést kénytelen fizetni. A szabály az szabály, legyen bármennyire is nevetséges? – lehetne az alábbi történet mottója.
 
Lance Armstrong leleplezése „60 Percben” 2011. május 23. 11:32 Vasárnap este adásba került az amerikai CBS hírcsatorna „60 Perc” című riport-showműsora, ami a hétszeres Tour-győztes amerikai Lance Armstronggal kapcsolatban próbálta feltárni, hogyan doppingolt a texasi és csapata, a U. S. Postal a Tour de France-on aratott győzelmeik idején.
 
Halálos balesetek a profi bringasportban 2011. május 11. 09:51 Wouter Weylandt hétfői tragédiája a negyedik a Giro d’Italia történetében, ami rávilágít arra a tényre, hogy a profi kerékpársportban a versenyzők sokszor életüket kockáztatják, és mekkora tiszteletet érdemelnének ezért.
 
Kerékpáros edzéstervezés indul, másképp! 2011. május 9. 21:16 Ma indult el az edzestervem.hu oldal, mely kerékpárosoknak segít felkészülni különböző szintű céljaik eléréséhez. Az online felület egyedülálló módon ingyenes, de ehhez képest meglepően jól személyre szabható edzéstervezést is lehetővé tesz.
 
Giro-exkluzív: A Garmin műszaki háttere 2011. május 8. 08:49 A bringások teljesítménye egy háromhetes körversenyen nagymértékben függ a csapat erejétől, amiben szerepet játszik a technikai háttér és a versenyzéshez szükséges minél optimálisabb körülmények biztosítása, hogy a versenyzők csak a tekerésre koncentrálhassanak.
 
Sportolás előtti étrend-kiegészítők 2011. április 23. 22:09 Jellegükből adódóan az országúti kerékpározás és a mountain bike az állóképességi sportok nagy családján belül is talán a legnagyobb energiafelhasználással és ásványi anyag-, valamint folyadékvesztéssel járó sporttevékenységek közé tartoznak.
 
Interjú: Pat McQuaid UCI-elnök hazánkban 2011. április 22. 23:04 A kétnapos látogatásra hazánkba érkező UCI-elnökkel, Pat McQuaiddel a magyar kerékpársport felemelkedésének lehetőségeiről beszélgettünk, hogyan nyújthat támogatást ebben a sportág legfőbb vezetője.
 
Paris-Roubaix: művészfilm a Pokolból 2011. április 12. 08:14 A Holland Sport televízió lenyűgöző filmet forgatott az idei Paris-Roubaix klasszikusról, amelynek különlegessége, hogy egy kameraállást használva érzékletesebben bemutatják a kockaköves klasszikus savát-borsát, mint bármelyik eddig elkészült összefoglaló.
 
Exkluzív: Szega bringája a kockakövekre 2011. április 6. 10:54  2 Szeghalmi Bálint, az olasz Lampre-ISD WorldTour istálló magyar profija jóvoltából abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az idei kockaköves klasszikusok kapcsán első kézből kaphatunk információkat a fokozott igénybevételnek kitett kerékpárokat, alkatrészeket illetően.
 
Szega-interjú: a legkeményebb darálóban 2011. március 30. 11:42 A jelenleg egyetlen, első osztályú profi kerékpáros csapatban versenyző magyar bringás, Szeghalmi Bálint a Lampre ISD vezetésének a korábbi tervekkel ellentétes döntésének értelmében egy hete a kockaköves klasszikusokon találta magát…
 
Száraztészta, olívaolaj és 60 pár kerék 2011. március 21. 09:27  2 Az egynapos kerékpárversenyek legklasszikusabbikának nevezett Milano-Sanremo után a csapatok szállítóbuszait összepakolják és Belgium felé veszik az irányt, hogy mindent átszállítsanak az északi klasszikusok helyszíneire. De mit is rejtenek magukban ezek a járművek, mekkora mennyiségű és milyen összetételű ellátmányt kell biztosítania a csapatok technikai személyzetének a kerékpárosok zavartalan versenyeztetéséhez?
 
Kerékpáros étrend és a kiegészítők 2011. március 19. 09:06 A kerékpározást nem profi szinten űzők számára gyakran okoz fejtörést a versenyek előtt fogyasztandó „helyes” táplálék kiválasztása. Ennél pedig jóval nagyobb problémaként élik meg a megfelelő és valóban hatásos étrend-kiegészítők kiválasztását.
 
Meztelen brazil bringás akarat - fotók! 2011. március 13. 19:14 Meglehetősen extravagáns módját választották brazil kerekesek, hogy felhívják a figyelmet a városban kerékpározókra és a kerékpárosokat megillető biztonságos környezetre, közlekedési morálra Sao Paulóban.
 
Következő »
24 ÓRA
09:29  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre áll08:58  Meghalt a Fradi legendás edzője22:27  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellen22:08  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-t21:35  Az arabok lerombolnák a PSG stadionját21:14  A volt argentin kapitány is Kínába tart20:53  Pünkösdkor jön a Gemenci Nagydíj20:35  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"20:13  Ez a bíró tényleg vak! - videó19:44  Bajban van a magasugrás királynője19:18  Megműtötték a Fradi beállóját18:47  Milan: Silva és Ibra biztosan marad18:21  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntős18:11  Hegy volt, változás nincs a Girón17:24  Elengedte Hargreavest a City - videó17:19  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajt17:18  Magyar Bajnokok Ligája-győztesek16:58  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellen16:35  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-t16:21  Giovinco az Európa-bajnokság után dönt15:46  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nek15:34  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!14:59  Lassan halad a FIFA megújulása14:41  Mourinho még négy évre aláírt a Realhoz14:19  Argentin csatárt igazol az Inter13:51  Nem csak a Manchester City útja létezik13:26  Magyarok felemás napja12:50  Világsztár edzheti Juhászt12:34  Komoly változások előtt a váci kézilabda12:09  Távozik a Fradi edzője12:00  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthat11:38  Kettős magyar siker 200 vegyesen11:11  Beckham mellett kampányol Giggs10:44  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről10:10  NHL: Rangers - Devils, újra egálKe  Itt a vége, nem bírta a LakersKe  Ungvári riválisának súlyos balesetete  Balzsay Belfastban védheti meg címét  Az Egeré az aranyérem  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Egy meccsre a címvédéstől a Szolnok  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Heti kvíz - játssz velünk és nyerj!  Kettős magyar győzelem a hazai Eb-n!  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  NOB: napirenden a Schmitt-ügy  Mihajlovics a szerb kapitány  Kubica visszatérésére nincs esély  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Újabb 21 ezer ft a zsebben - fogadóblog  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  Perel a menesztett kapitány  Életet mentettek a szurkolók - videó  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek
Lapozás Több hír