KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "SOMOGY"
Megverték az olimpiai bajnokot Somogyban 2008. október 12. 17:08 Lengyel győzelemmel ért véget a díjlovagló Világkupa-sorozat idei magyarországi fordulója. A kaposvári Lovas Akadémián megrendezett viadalon Michal Rapcewicz és Randon nevű lova kapta a legtöbb pontot, így a páros a Közép-európai Liga összetett első helyét is elhódította. A 3 millió forint összdíjazású versenyen az olimpiai bajnok német Heike Kemmer szerezte meg a második, az osztrák bajnok Victoria Max Theruer pedig a harmadik helyet. A mezőny egyetlen magyar tagja, Dallos Zsófia a hatodik helyen zárt.
 
Meksz Gyula csapata nyerte a párharcot 2008. június 16. 15:44 Az utolsó fordulóra is maradtak izgalmak a Somogy megyei labdarúgó-bajnokság másodosztályának déli csoportjában, hiszen 29 játéknap után sem dőlt el az aranyérem sorsa. A jutaiak két pont előnnyel várták a finist a legnagyobb rivális Kaposmérő előtt, és abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy hazai pályán, népes közönségük előtt, a Babócsa ellen biztosíthatták be elsőségüket. A mérőiek viszont Kaposszerdahelyen vendégszerepeltek, így nem számíthattak könnyű kilencven percre..
 
Sporttörténeti ötödik hely Somogyban 2008. május 22. 15:10 Több mint négy évtizede íródó történetének eddigi legjobb, legértékesebb helyezését érte el a BITT Kaposvári Női RC csapata a női röplabda élvonalban. Az amatőr alapokon működő, helyi fiatalokra épülő együttes Mészáros Péter vezetőedző irányításával az ötödik helyen fejezte be a bajnokságot. A somogyiakat csak a négy profi klub előzte meg a pontvadászatban. A jól sikerült évet sajtóbeszélgetés keretén belül értékelték az egyesület vezetői és kulcsjátékosai.