KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "KAPOSVÁR"
Bemutatták a Kaposvár edzőjét 2014. január 7. 19:08 Nehéz, de nem megoldhatatlan feladatra vállalkozott saját bevallása szerint Selymes Tibor, a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Kaposvári Rákóczi klub új vezetőedzője, akit kedden mutattak be a sajtó képviselőinek.
 
Egykori csapatát verte meg a Fradi-edző 2010. október 16. 19:23 Küzdelmes, harcias mérkőzésen győzte le a Ferencváros a Kaposvárt 1-0-ra, az NB I 10. fordulójának rangadóján. A találkozó Fradi-helyzetekkel indult, de gólt csak a 44. percben, Rósa Dénes tizenegyese révén szereztek a hazaiak. Helyenként roppant durva játékot láthattunk, ezt az is mutatja, hogy a rengeteg sárga mellett kétszer is villant a piros lap. Az összecsapás összképe alapján megérdemelt sikert aratott Prukner László - egykori csapata ellen.
 
Új időpont a félbeszakadt bajnokinak 2010. szeptember 30. 13:55 A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága elrendelte a 2010. szeptember 25-én félbeszakadt MTK Budapest-Kaposvári Rákóczi FC bajnoki mérkőzés újrajátszását. A találkozó új kezdési időpontja: október 9. (szombat) 17 óra. Az NB I 8. fordulójának mérkőzését múlt szombaton előbb egy órával későbbre tolták, majd szintén áramszünet miatt - a reflektorok újbóli kihunyása után - a 7. percben lefújta Bognár Tamás játékvezető.
 
Nincs áram, nincs meccs az MTK-pályán 2010. szeptember 25. 20:18 Noha egyórás késéssel elkezdődött az MTK-Kaposvár találkozó az NB I 8. fordulójában, a 7. percben, ugyancsak áramkimaradás miatt, félbeszakadt a találkozó.
 
Rajczi volt az Újpest nyerőembere 2010. május 5. 21:08 A magyar labdarúgó NB I-ben öt meccset rendeztek a szerdán. A Nyíregyháza létfontosságú győzelmet aratott Miskolcon a Diósgyőr csapatával szemben. A Budapest Honvéd gólnélküli döntetlent játszott a Haladással, míg az Újpest hazai pályán, szakadó esőben 2-1-re nyert a Kaposvár ellen Rajczi Péter két góljának köszönhetően. A tíz emberrel végző Zalaegerszeg Pápán tudott diadalmaskodni és tartja a lépést a már dobogós Győrrel.
 
Női röplabda NB I: kaposvári siker a Miskolc ellen 2008. december 17. 19:27 A Kaposvár hazai pályán 3-1-re nyert a Miskolc ellen a női röplabda NB I-es ligabajnokság szerdai mérkőzésén.
 
Magabiztos játékkal hozta a kötelezőt a Betonút-NRK csapata 2008. november 3. 07:58 A somogyiak magassági és rutinbeli hátrányukat lelkesedéssel és jó mezőnymunkával pótolták. Az hazaik kissé fáradtan mozogtak, így aztán Akimova, Erdősné és Botos mindössze másfél játszma játék után átadták helyüket a fiataloknak, akik éltek is a lehetőséggel.
 
Négy szettes csatában győzött a bajnok 2008. november 1. 16:56 A vártnál nehezebben győzött Kaposváron a bajnok. A női röplabda élvonal szombati mérkőzésén a Vasas Opus Via még elvesztette az első szettet a BITT otthonában, aztán fokozatosan játékba lendült, és végül 3:1 arányban nyert.
 
Női NB I-es ligabajnokság: öt szettben aratott diadalt a Miskolc 2008. október 19. 19:40 A női röplabda NB I Liga Kiemelt csoportjának negyedik fordulójában az Albrecht-Miskolci VSC-MISI csapata fordulatos mérkőzésen verte a Kaposvárt. Az izgalmas csatában végül öt játszmában nyert a házigazda megszerezve első győzelmét a szezonban.
 
Japán győzelem a kaposvári Nagydíj végén 2008. október 11. 18:34 Japán győzelemmel ért véget a Nagydíj a díjlovagló Világkupa magyarországi fordulójában. A kaposvári Lovas Akadémián négy olyan sportoló is a négyszögbe lovagolt, aki részt vett az idei nyári ötkarikás játékokon. Az elit mezőny egyetlen magyar tagja, Dallos Zsófia a tizedik helyen zárta a számot.
 
Következő »