KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "DINAMO MOSZKVA"
Dzsudzsák már húzóember a Dinamóban 2014. december 7. 17:32 Szép győzelemmel zárta az évet az orosz bajnokságban a Dinamo Moszkva, amiben főszerepet vállalt a magyar légiós Dzsudzsák Balázs, aki tanítani valóan csavart szabadrúgásból a rövid felsőbe a második félidőben, az Amkar Perm ellen. Ezzel lett 3-0, a vége 5-0. Emellett két gólpasszt is adott (az egyiket Kurányinak, a másikat Ionovnak). Dzsudzsák belelendült, ezért is kár, hogy most háromhónapos téli szünet jön Oroszországban. A Dinamo feljött a második helyre, versenyben lehet majd tavasszal a BL-t érő pozíciókért.
 
Nagy a baj Dzsudzsákéknál 2012. augusztus 7. 09:45 Lemondott a Dinamo Moszkva vezetőedzője azt követően, hogy a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató együttes három vereséggel kezdte a Premjer-ligát. Egyelőre segítője vette át a szakmai munka irányítását, de ennél mélyrehatóbb változásokra lesz szükség.
 
Dzsudzsák csapattársa lesz a horvát védő 2012. július 13. 22:54 A Bundesliga-újonc Eintracht Frankfurt Eb-ről is ismert horvát védőjével, Gordon Schildenfelddel erősített a Dinamo Moszkva együttese.
 
Dzsudzsákék Husztiékat búcsúztatták 2012. március 21. 21:28 Dzsudzsák Balázs nyerte a magyar párharcot Huszti Szabolcs ellen az Orosz Kupa negyeddöntőjében, a Dinamo Moszkva idegenben győzött a Zenit ellen és továbbjutott.
 
Dzsudzsák először játszott a Dinamóban 2012. január 23. 17:34 Dzsudzsák Balázs bemutatkozott új csapatában, az orosz Dinamo Moszkvában: az Anzsi Mahacskalától szerződtetett magyar válogatott futballista az együttes dubaji edzőtáborában az ukrán Metaliszt Harkiv elleni felkészülési mérkőzésen kapott lehetőséget.
 
Hivatalos: Dzsudzsák Dinamo-játékos 2012. január 12. 18:30 Mint arról a hét elején beszámoltunk, Dzsudzsák Balázs a napokban az orosz fővárosba utazott, és tárgyalásokat kezdett a Dinamo Moszkva vezetőivel. A megállapodás főbb részleteiről már a hét elején megegyeztek a felek, a szerződés aláírására azonban csak csütörtökön került sor: a szélső négy évre kötelezte el magát új klubjához.
 
Hova kerül Dzsudzsák Balázs? 2012. január 10. 10:53 A közvéleményt jóformán sokkolta a hír, hogy Dzsudzsák Balázs szinte biztosan a Dinamo Moszkva játékosa lesz a szerződés esti aláírása után. Hogy a megfelelő döntést hozza-e meg, arról korai véleményt formálni, az Anzsi Mahacskalánál ugyanakkor mindenképp patinásabb csapathoz igazol.
 
Dzsudzsák a Dinamo Moszkvához igazol!!! 2012. január 10. 09:13 Dzsudzsák Balázs téli szabadsága után visszarepült Oroszországba, de már nem utazott el az Anzsi Mahacskala edzőtáborába. A válogatott szélső még kedden, azaz ma szerződést köthet a Dinamo Moszkvával, amely 19 millió eurót fizethet érte.
 
Megütötte a főnyereményt Kuranyi 2011. november 17. 19:09 Két évvel, 2015-ig meghosszabbította szerződését a Dinamo Moszkvával a német csatár Kevin Kuranyi - árulta el a klub hivatalos honlapján csütörtök este.
 
Dzsudzsák kezdett, az Anzsi győzött 2011. augusztus 21. 20:58 VIDEÓ! Az Anzsi Mahacskala a felsőházban maradás tekintetében roppant fontos, 2-1-es győzelmet aratott a Dinamo Moszkva ellen az orosz Premjer Liga 21. fordulójában. A meccsen Dzsudzsák Balázs kezdett és 78 percet kapott, voltak jó beadásai, de a gólokból nem vette ki a részét. A mahacskalaiak ezzel a sikerrel a negyedik helyre léptek fel - a felsőház az első nyolc pozícióban lévő együttest érinti.
 
Következő »