Vízilabda ob I: menesztették Lukács Dénest, a Szolnok edzőjét

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 23. 11:16


Kényszerűségből távozik a Szolnoki Főiskola VSC férfi vízilabdacsapatának szakvezetője, Lukács Dénes. A szakemberrel akkor közölték a vezetőség döntését, amikor visszatért a malagai Európa-bajnokságról, ahol civilben, csupán nézőként volt ott.

A Szolnok a legutóbbi idényben a 12., utolsó helyen végzett az első osztályú bajnokságban, de az osztályozón megtartotta helyét az élvonalban. Lukács Dénes 26 évet töltött el előbb játékosként, majd edzőként Szolnokon.

Az SZFVSC vezetői megkeresték Kovács Istvánt, a Domino-BHSE korábbi vezetőedzőjét – akit a 2007–2008-as idény végén menesztettek, miután a Honvéd nem jutott be a bajnoki fináléba és az Euroliga négyes döntőjébe –, ám a hatszoros bajnok szakember a SportHirado.hu-nak elmondta: januárig biztosan nem vállal munkát sehol, és ha a következő elején el is fogadja a Szolnok felkérését, akkor sem vezetőedzőként, hanem esetlegesen szakmai vezetőként dolgozna majd az együttes mellett.

Kovács István kapott felkérést a szlovák és a román szövetségtől is, de egyelőre egyik ország válogatottjának sem lesz a szövetségi kapitánya.