Hormay Európa-bajnok lett Kijevben

Szerző: MTILétrehozva: 2008. július 6. 19:31
Hormay Adrien aranyérmet szerzett a női párbajtőrözők egyéni versenyében a Kijevben zajló vívó Európa-bajnokságon. A döntőben 15-10-re nyert a román Ana Branza ellen. Az olimpiai bajnoki címvédő Nagy Tímea a nyolcaddöntőben elvérzett német riválisával szemben.


Hormay már azzal is élete legnagyobb egyéni sikerét érte el, hogy bejutott a döntőbe. A világranglistán - a vasárnapi viadalt megelőzően - csak a 45. helyet foglalta el, így mindenképpen a rangsorban harmadik riválisa volt a finálé esélyese.


Az első tust a román adta, de a magyar vívó innentől kezdve alaposan belelendült. Előbb szép egylámpás találatokkal 4-2-re ellépett, majd egy együttes találat után az első három perc végén 5-3-ra vezetett. A második háromperces szakasz is egy Hormay-találattal indult, ám erre Branza duplán is válaszolt. Hogy mégsem lett 6-5 az állás, arról a videó "gondoskodott", Hormay ugyanis Branza második tusa után ellenőrzést kért, és ezt követően elvették a román találatát. Branza ettől bedühödött, gyorsan adott is egy tust, majd újabb együttes találatot követően Hormay 7-6-os vezetésénél következett a mérkőzés harmadik harmada.


Ez újfent egy csodálatos magyar támadással kezdődött (8-6), majd együttes szúrás után 9-7 állt a táblán, azaz Branzának mindenképpen támadnia kellett, hiszen az idő az ekkor két tussal vezető Hormaynak dolgozott, aki nem is veszítette el a türelmét. Egy újabb egylámpás tus után 10-7-re lépett meg a magyar, majd az innen következő együttes találatok már egyértelműen az ő malmára hajtották a vizet (12-9).

 

Hogy Branza végképp megjegyezze Hormay nevét, arról az újabb tus gondoskodott, majd egy ismételt találatot követően már 14-9 volt az állás. A vége egy szép magyar találat és 15-9-es Hormay-diadal lett.

 

HORMAY ÚTJA AZ ARANYIG

A 16 közé jutásért:

Hormay Adrienn - Eva Vibornova (ukrán) 11-9

Nyolcaddöntő:

Hormay Adrienn - Imke Duplitzter (német) 15-14

Negyeddöntő:

Hormay Adrien - Király-Picot Hajnalka (francia) 7-4

Elődöntő:

Hormay Adrien - Bianca Del Carretto (olasz) 12-6

Döntő:

Hormay Adrien - Ana Branza (román) 15-10

 

HORMAY ADRIEN NYILATKOZATA A GYŐZELEM UTÁN
"Kicsit bizonytalanul kezdtem a napot, de ahogy múlt az idő, úgy lettem egyre nyugodtabb és jutottam el az aranyéremig" - nyilatkozott az MTI-nek az újdonsült Európa-bajnok. "A legnehezebb meccsem talán a német Duplitzer elleni összecsapás volt, mert ott egyáltalán nem én voltam az esélyes. Az elődöntőben az olasz és a fináléban a román lány ellen is azt éreztem, ahogy múlik az idő, fokozatosan elfáradtak, s ekkor jöttem én. Elnézve a mezőnyt, nagyon büszke és boldog vagyok, bár akkor lenne teljes az örömöm, ha ott lehetnék a pekingi olimpián. Ez azonban idén nem adatik meg, ezért ezt a győzelmet úgy fogom fel, hogy ez volt az én olimpiám."