Szavazás: Kovács Emese a legszexisebb!

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 3. 22:38
„Ön szerint ki a legszexisebb úszónő?” – tettük fel a kérdést szeptember 22-én, hétfőn. Megkaptuk a választ, a SportHirado.hu olvasói egyértelműen állást foglaltak. Összesítettük a szavazatokat, melyeknek 38 százalékát a magyar úszósport egyik legnagyobb reménysége, a közelmúltban a Jövő SC-ből a Kőbánya SC-be szerződő Kovács Emese kapta.


 

Nem akármilyen mezőnyből került ki győztesen az Európa-bajnoki ezüstérmes Pillangó Királykisasszony. A szépséges Kovács Emese mögött a bájait a nyuszis magazinnak is készségesen feltáró amerikai Amanda Beard lett a második (25%), Sydney bajnoka, Kovács Ágnes pedig a harmadik (14 %).

 

Az Ágira voksolókat valószínűleg az egyik férfimagazin magyar kiadásában megtalálható fotósorozat győzte meg, még akkor is, ha sokat mutat, de annál is többet sejtet. Emese mesés idomait is jó sokan tanulmányoznák valamelyik lap hasábjain, erre azonban még egy darabig mindenképpen várniuk kell, hiszen március 1-jén lesz még csak nagykorú az ifjú hölgy.

 

Éppen csak leszorult a dobogóról a tizennégyszeres olimpiai bajnok Michael Phelps ausztrál barátnője, Stephanie Rice. A csinos auszi a szavazatok 12 százalékát gyűjtötte be. És ezzel be is zárult a legszexisebb úszónők elitköre.

 

Szinte hihetetlen, mégis igaz, Luca Marin ex-barátnője és jelenlegi kedvese is a vert mezőnyben található: a francia Laure Manaudou képeire csupán olvasóink két százaléka, azaz egy ötvened része gerjedt rá, az olasz Federica Pellegrininek pedig be kellett érnie egyetlenegy pici, apró százalékkal.

 

A francia és az olasz lányt ugyan megelőzte a németek szexszimbóluma, Franziska van Almsick, három százalékos teljesítményével azonban nem igazán büszkélkedhet, jobban teszi, ha nem mellékeli portfóliójához. Ettől függetlenül csodálatunk változatlan. Szeretünk, Fraziska!

 

A holland Inge de Bruijnnek is egy százalék jutott, akárcsak a svéd Therese Alshammarnak. Azért őket is megvigasztalhatná valaki, amikor megkapják az értesítést szavazásunk végeredményéről.

 

Nagysikerű sorozatunk első részében a szexi teniszezőnőket vettük górcső alá (Marija Sarapova fölényesen nyert), a másodikban pedig a szexi úszónőket. Hamarosan jön a folytatás…

 

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM:

 

 

A SPORTHIRADO.HU OLVASÓI KOVÁCS EMESE IDOMAIRA ESKÜSZNEK!

A szépségkirálynő:

Kovács Emese (Magyarország) 38%

Második helyezett, első udvarhölgy:

Amanda Beard (Egyesült Államok) 25%

Harmadik helyezett, második udvarhölgy:

Kovács Ágnes (Magyarország) 14%

Negyedik:

Stephanie Rice (Ausztrália) 12%

Ötödik:

Franziska van Almsick (Németország) 3%

Hatodik:

Laure Manaudou (Franciaország) 2%


Hetedik:

Inge de Bruijn (Hollandia) 1%

Federica Pellegrini (Olaszország) 1%

Therese Alshammar (Svédország) 1%