Visszatér a korábbi wimbledoni bajnok

Szerző: shLétrehozva: 2009. július 18. 12:46
Tizenkét évvel visszavonulását követően visszatér a teniszpályára Michael Stich, a németek korábbi klasszisa. A negyvenéves sportember az általa igazgatott hamburgi viadalon párosban lép majd ismét a közönség elé a jövő hét folyamán. Partnere a mindössze 21 éves Mischa Zverev lesz.


Stich a Reuters hírügynökségnek elmondta, körülbelül öt éve edz együtt Zverevvel és most úgy gondolták, kipróbálják magukat párosban is.

„Mindig is az volt az álmom, hogy egy Michaelhez hasonló kvalitású játékossal léphessek pályára párosban" - nyilatkozta a vilgáranglista 45. helyén álló tehetség. 

Stich - aki egyben a hamburgi torna versenyigazgatója is egyben - négy Grand Slam-döntőben szerepelt pályafutása során. Háromszor (1993-Australian Open, 1994-US Open, 1996-Roland Garros) alulmarad aktuális ellenfelével szemben, 1991-ben Wimbledonban azonban magasba emelhette a győztesnek járó tálat.