Visszatér a Grand Slam-királynő?

Szerző: MTILétrehozva: 2008. december 26. 13:13
Bár 2006-ban játszott utoljára, még nem akar visszavonulni a versenytenisztől Mary Pierce, a női világranglista egykori harmadik helyezettje.


Mi több, a visszatérés gondolata foglalkoztatja a jövő januárban 34 éves, kanadai születésű francia teniszezőt - derül ki abból az interjúból, amelyet Pierce a párizsi L'Equipe-nek adott.

 

A kétszeres Grand Slam-tornagyőztes 2006-ban, a linzi viadalon elszenvedett súlyos térdszalag-sérülése miatt volt kénytelen felhagyni a versenyzéssel.

 

„Még gyenge a térdem, de végre javul, gyógyulóban vagyok. Amikor nem csinálok semmit, nem érzek fájdalmat, de ha mozgatom, akkor még meg-megsajdul. Ezzel együtt nagyon remélem, hogy egy szép napon majd pályára léphetek megint. Például a francia nyílt bajnokságon, a Roland Garroson. A visszatéréstől amúgy nem tartok, úgy látom, hogy mióta kényszerűen kiszálltam, a női tenisz mit sem változott" - így Pierce, aki Mauritius szigetén, a világtól félrevonultan, elmondása szerint a vallás felé fordulva éli mindennapjait.