(Újra) visszavonult a teniszlegenda

Szerző: shLétrehozva: 2011. január 26. 16:52
Justine Henin szerdán bejelentette, könyöksérülése miatt felhagy a profi tenisszel. A hétszeres Grand Slam-bajnok másodszor vonul vissza, de ezúttal sokkal valószínűtlenebb, hogy meggondolja magát.


 

A 28 éves belga játékos hivatalos honlapján közleményben ismertette döntését és annak hátterét:

„Tudom, hogy nem vagyok százszázalékos állapotban, és korábban elhatároztam, csak akkor teniszezem, ha semmi sem hátráltat. Egyhamar ez nem lehetséges” – utalt a múlt évben Wimbledonban összeszedett makacs könyöksérülésére, amit szinte naponta érez.

Henin elmondta, az orvosok is azt tanácsolták neki, hagyjon fel a versenysporttal, és jobbnak látta, ha hallgat a szakmai szóra.

A hétszeres GS-bajnok 2008-ban egyszer már visszavonult arra hivatkozva, hogy elvesztette minden motivációját, ám múlt évben az AO-n ismét ott volt a neve az indulók listáján.

Ha valóban beváltja mostani ígéretét, pályafutása utolsó meccsét Szvetlana Kuznyecova ellen játszotta a jelenleg is zajló Australian Openen a legjobb 32 között.