Újabb krimi, újabb Szávay-siker!

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 18. 23:49
Több, mint két és félórás, idegőrlő csatában, szetthátrányból fordítva győzött ismét Szávay Ágnes a Rogers Cupon, a kétmillió dollár összdíjazású montreali keménypályás WTA-tornán. Top 20-as játékos, a belga Yanine Wickmayer volt az áldozata. A nyolc közé jutásért a nyolcadik kiemelt orosz Vera Zvonarjova vár rá.


Korábbi mumusa, az argentin Gisela Dulko után ezúttal a 13. helyen kiemelt Yanine Wickmayer volt Szávay Ági ellenfele Montrealban. Két évvel ezelőtt, a stockholmi versenyen már legyőzte a belgát 7:5, 7:6-ra.

Nüuanszok döntöttek az első szettben, ahol 4:4-ig fej-fej mellett haladtak a felek, majd brékelt Szávay, de nem tudta kiszerválni a szettet, s a rövidítésben minimális különbséggel (7-5-re) alulmaradt.

Ez nem szegte kedvét, a következő szettben kétszer is összejött neki a brék, ami elég volt a szetthátrány kiegyenlítéséhez. A mindent eldöntő felvonásban, 1:1-nél harmadik bréklabdáját használta ki, de érkezett válasz a bravúrra, ahogy a következő Szávay-brékre is. A harmadikra már viszont már nem. Semmire nyerte utolsó adogatójátékát a budapesti és prágai WTA-torna győztese.

Bíztató, hogy a nyáron ötödik háromszetteséből a negyediket nyerte Szávay, s ismét fejben verte meg előkelőbb helyen rangsorolt ellenfelét a hihetetlenül kiélezett csatában.

ROGERS CUP, MONTREAL (2 MILLIÓ DOLLÁR), 2. FORDULÓ:
Szávay (magyar)-Wickmayer (belga, 13.) 6:7 (5-7), 6:3, 6:4