Tsonga revánsot vehet Djokovicson

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 27. 11:07
Jo-Wilfried Tsonga és Novak Djokovics mérkőzik a Bangkokban zajló 576 ezer dollár összdíjazású keménypályás torna fináléjában. A francia versenyzőnek van miért törlesztenie, hiszen az ausztrál nyílt teniszbajnokság döntőjében kikapott az első helyen kiemelt szerbtől.


 

Tsonga a thaiföldi verseny első elődöntőjében ausztráliai formáját idézve győzte le Gael Monfilst. A második helyen kiemelt klasszis az első szettben szinte lemosta a pályáról honfitársát, hiszen egyetlen gémet sem engedélyezett neki a mérkőzés ezen szakaszában.

 

A folytatásban a negyedik helyen rangsorolt teniszező játéka feljavult, de így sem tudott mit kezdeni ellenfele magabiztos adogatójátékával, amelynek köszönhetően ez a szett Tsonga 6:3-as sikerét hozta, így ő jutott elsőként a fináléba.

 

A másik ágon Novak Djokovicsnak Tomas Berdychen kellett túljutnia, amit, ha nem is könnyen, de megtett a szerb klasszis.

 

Az első felvonásban Djokovics a szett végéig még csak bréklabdáig sem jutott a cseh versenyző ellen, aki kettőt is elhibázott. Az első felvonás hajrájában az első helyen rangsorolt klasszisnak azonban mégis adódott egy lehetősége, amivel élt is, és behúzta ezt a játszmát.

 

A folytatásban Berdych játéka visszaesett, látszott rajta, hogy nem hisz abban, hogy szetthátrányból talpra tud állni. Djokovics a továbbiakban is maximális koncentrációval teniszezett, aminek az lett a vége, hogy könnyedén, 6:1-re hozta a játszmát.

 

Ennek köszönhetően a szerb klasszis a döntőben Tsonga ellen mérkőzhet. A franciának van miért visszavágnia, ugyanis az idei ausztrál nyílt teniszbajnokság fináléjában a szerb 4:6, 6:4, 6:3, 7:6 (7-2)-re verte ellenfelét, amellyel megszerezte első Grand Slam-trófeáját.

 

BANGKOK, (576 ERER DLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS) FÉRFI TENISZTORNA, ELŐDÖNTŐ:
Djokovic (szerb, 1.)-Berdych (cseh, 3.) 7:5, 6:1
Tsonga (francia, 2.)-Monfils (francia, 4.) 6:0, 6:3