Szávay szenzációs sikere Sydneyben

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 11. 06:51
A selejtezőből érkezett Szávay Ági a főtáblán sem torpant meg a 600.000 dollár összdíjazású sydney-i WTA Grand Prix-n. Az első fordulóban a korábbi világranglista vezető Jelena Jankovics várt rá és a jelenleg is top 10-es szerbet 2 óra 38 perces csatában 5:7, 6:1, 7:5-re verte. A legjobb 16 között a francia Rezai ellen léphet pályára. A másik magyar, Czink Melinda Hobarton indult ezen a héten és 6:4, 6:2-re kikapott az argentin Gisela Dulkótól.


A mérkőzés statisztikája alapján inkább a küzdelem dominált és nem a játék színvonala tette emlékezetessé a meccset. A szerva egyik teniszezőnek sem jelentett nagy előnyt: Jankovics tízszer, Szávay hétszer bukta el a saját adogató-játékát. A magyar lány 11 kettőshibával ajándékozta meg a szerbet, de a labdamenetekben egyértelműen jobb volt.

Talán annak is köszönhető Szávay sikere, hogy a tavaly ilyenkor még világelső belgrádi aktív résztvevője volt a játékosok hagyományos partijának, igaz azon szombat este mulatott.

„Nem nagy probléma, van egy hetem edzeni és néhány dolgot begyakorolni - nyilatkozta a vereség után a nyolcadik kiemelt szerb, majd így folytatta. - Az, hogy ilyen körülmények között játszottam, még a hsznomra válhat. Remélem, ezt már Melbourne-ben kamatoztatni tudom. Jól érzem magam, készen állok az újabb megméretésre, az Openre. Sajnos ma nem tudtam azt a teniszt produkálni, amit szerettem volna, de van ilyen.”

Szávay Ági a legfrissebb világranglistán visszacsúszott a 40. helyre, de az már biztos, hogy jövő hétfőtől újra ő lesz az elsőszámú magyar, mert az eddigi négy győzelméért kapott 70 ponttal megelőzi Czink Melindát (37.). Sajnos az is eldőlt (még a múlt héten Brisbane-ben), hogy egyik játékosunk sem lesz kiemelt az idei Ausztrál Openen.

 

 

 

FONTOSABB EREDMÉNYEK:
Sydney (Ausztrália), 600 000 dollár összdíjazás:
1. forduló:
Szávay (magyar)-Jankovics (szerb, 7.) 5:7, 6:1, 7:5
Vesznyina (orosz)-Zvonarjova (orosz, 8.) 3:3-nál Zvonarjova feladta
Hobart (Ausztrália), 220 000 dollár összdíjazás:
1. forduló:
Peer (izraeli, 2.)-Rogowska (ausztrál) 6:3, 6:2
K. Bondarenko (ukrán, 3)-Safarova (cseh) 6:2, 6:7 (4-7), 3:2-nél Safarova feladta
Navarro (spanyol, 5.)-Svedova (kazah) 6:1, 6:2
Cseng (kínai, 7.)-Kanepi (észt) 4:6, 6:3, 7:6 (7-4)
Dulko (argentin, 8.)-Czink (magyar) 6:4, 6:2

 

 

Jankovics nem értette a dolgot