Szávay nyerte a bajnokok csatáját

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 9. 18:32
NYILATKOZATTAL. A címvédő Szávay Ágnes 1 óra 20 perc alatt 6:3, 6:1-re legyőzte a torna 2008-as bajnokát, Alize Cornet-t, ezzel bejutott a legjobb négy közé a 220 ezer dollár összdíjazású GDF Suez Grand Prix budapesti salakpályás tenisztornán. A magyar lány az elődöntőben a második helyen kiemelt román Alexandra Dulgheruval találkozik.


Az Asbóth József centerpálya zárófelvonásában Szávay Ágnes a szebb napokat látott, 2008-ban a világranglista 16. helyén rangsorolt, ám jelenleg csak 84. Alize Cornet ellen lépett pályára. A franciával eddig egyszer találkozott a legmagasabban rangsorolt magyar, két évvel ezelőtt Charlestonban 7:5, 6:4-ra kapott ki tőle.

Pénteken mindketten jól kezdtek, az első szettben kevés hiba mellett látványos pontok domináltak, ám több lehetőség Szávay előtt adódott, aki hét bréklabdájából négyet kihasznált és ugyan akadt gondja saját szervájával, magabiztosan hozta a játszmát. 

A második felvonásban Cornet szenvedett, amelyet ha nehezen, de kihasználta a címvédő, aki nagyszerű adogatójátékainak köszönhetően hozta a mérkőzést és a tavalyi döntős Patty Schnyder és Alexandre Dulgheru után harmadikként jutott a legjobb négy közé Budapesten.

Az elődöntőben rá váró Dulgheruval Szávay soha nem találkozott, a mérkőzés 15:45 órakor kezdődik a Római-parton.

SZÁVAY ÁGNES MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATA:
„Mondhatnám, hogy mérkőzésre mérkőzésre egyre jobban megy a játék, de úgy érzem csütörtökön jobban teniszeztem, mint Cornet ellen. Azért a pénteki teljesítményemmel is elégedett vagyok, az eredmény ellenére egyáltalán nem volt könnyű meccs, az első játszmában nagyon színvonalas teniszt láthatott a közönség, a második szett elején mindketten többet hibáztunk, de szerencsére, nem csak a fontos pontokat nyertem, de ebből az enyhe gödörből is én jöttem ki gyorsabban. A román Dulgheruval soha nem találkoztam egyéniben, de tudom, hogy nagyon labdabiztos és nem számíthatok ajándékpontokra tőle. Azért remélem, hogy az a két maratoni meccs, amelyet az elmúlt két napban játszott itt a rómain, nem múlt el nyomtalanul, bár tudom, hogy ő az egyik legfittebb játékos a Touron. Érdekesség, hogy a jövő héten együtt fogunk párosozni"- mondta Szávay Ági, aki szombaton háromnegyed négykor mérkőzik a GDF Suez Grand Prix elődöntőjében a második helyen kiemelt Alexandra Dulgheruval.
GDF SUEZ OPEN, WTA-TORNA, 220 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, SALAK
Női egyes, negyeddöntő:
Szávay (magyar, 7.)-Cornet (francia) 6:3, 6:1
Schnyder (svájci)-Hercog (szlovén, 8.) 7:5, 1:6, 6:4
Dulgheru (román, 2.)–Sevastova (lett) 6:7 (1-7), 6:2, 7:6 (7-4) 
Medina Garrigues (spanyol, 4.)-Ondraskova (cseh) később